Sherlock Holmes? (2. rész)

Sherlock Holmes?

ELSŐ RÉSZ KATT

- Ó, miért néz rám ilyen a furcsán? - fordult hozzám homlokát ráncolva, miközben a zakója zsebében őrült keresést tartott. Szó szerint kezét-lábát felhasználta a művelethez, mialatt én egy levegő után kapkodó partra vetett halra jobban hasonlítottam, mint egy épeszű emberre. Alig bírtam feltápászkodni Sherlock ágyáról, ám miután sikerült, kisebb örömmámort éreztem, hogy a lábaim bírják a lelki megrázkódtatást.

- Maga nem ismer meg engem – lépett végül közelebb, s egy nagyot szippantott a levegőből. – Á, hát megvan a kis rosszcsont! – vette le hirtelen rólam a szemét, s egy kulcsot tartott az arcom elé diadalittasan.

Megfordult, majd kisebb szökkenésekkel visszatért fülkéjéhez és kétszer jobbra, aztán kétszer balra fordította a zárban a kulcsot. Ekkor ismét én kerültem a figyelme középpontjába, s végül gondterhelt arccal rogyott le az ágyra.

Először mintha elgondolkodott volna valamin, aztán jobban hasonlított egy játékos kisgyerekre, mint… nos… egy csokornyakkendős… nem annyira felnőtt emberre, ugyanis miután észrevette, hogy milyen puha Sherlock ágya, ülve kezdett el rajta ugrálni. Pár pillanaton keresztül vigyorogva hol rám, hol a telefonfülkére nézett, majd felszökkent.

- Úr isten, Clara-t odabenn hagytam! – kapott a fejéhez, és őrült módjára fogott hozzá ismét a kulcs kereséséhez. – Nemrég próbáltam ki a zeneterem külső falán egy hangtompító burkolatot, ugyanis Clara nem rajong a szájharmonika tudásomért – magyarázta, miközben gúnyosan forgatta a szemeit, mintha ez lenne a világ legirracionálisabb cselekedete -, és annyira megtetszett, hogy a Tardist is bevontam vele. Így viszont, azt hiszem, nem hallottam meg valakit.

S amint ezt kimondta, végre kinyílt az ajtó, és ott állt egy nagyon-nagyon ideges lány.

- Doktor… Doktor… - mutogatott az említett személyre fenyegetően – hogy zárhattál be a Tardisba?!

- Ó, hát… Clara, mindennek a burkolat az oka – tette maga elé a kezeit védekezően, mialatt a lány még mindig úgy fújtatott, akár egy kitörni készülő vulkán.

- Ó, az Isten szerelmére, megmondtam, hogy semmi szükség nincs rá! Mi lett volna, ha éppen egy olyan fura kisdínó marcangol odabenn, mint ami a múltkor is sikeresen bejutott a szobámba? – szorította a falhoz.

- Egy Pinchratopsz? De hiszen az csak csípni tud – nevetett fel kínosan.

- De másodpercenként százszor, továbbá mérgező az a váladék, amit a bőrömre juttat… azonnal javíts ki, ha tévednék – nézett rá cseppet sem csillapodva.

- Nem tévedsz – közölte a Doktor lágyan, mialatt segélykérő pillantásokat vetett rám.

- Khm, hölgyem – próbáltam beférkőzni kettejük közé -, nincs szüksége esetleg egy csésze teára?

Mind a ketten értetlen pillantásokat vetettek rám. Hirtelen úgy éreztem, mintha nem lenne a lábam alatt semmi, és csak lebegnék a levegőben.

- Hé, egyelőre én vagyok az, akinek fogalma sincs arról, hogy mi folyik itt, kik maguk… azt hiszem, nekem lenne szükségem egy teára.

Ahogy ezt kimondtam, összeestem.

- Hé, hé, John, jobban van már? – ébredtem fel arra, hogy valaki ütögeti az arcom.

- Clara! – kiáltotta. – Felébredt. Most mit csináljak? – nézett értetlenül rám, majd az egyik kezében lévő pohár vízre, illetve a másikban lévő vizes borogatásra.

- Azt a homlokomra kellett volna tennie – jegyeztem meg az utóbbira mutatva.

- Ó, tényleg – és azonnal beterítette az egész arcomat a vizes ronggyal.

- Remek… - motyogtam még mindig kábán.

- Hogy mondja? – ordította, de az eszébe se jutott, hogy talán kivegye a számból a ruhadarabot.

Meg sem próbáltam elmagyarázni, inkább felkeltem, és átvettem tőle az irányítást.

- Miért hívják magát egyáltalán Doktornak? – ötlött fel bennem a nyilvánvaló kérdés.

- Nos… - kezdett volna bele a magyarázatba, ám hirtelen Clara és Mrs. Hudson jelent meg az ajtóban.

- Ó, hát felébredt – jött oda rögtön a fiatal lány. – Még nem is mutatkoztam be. Clara Oswald vagyok – nyújtotta felém kezét egy mosoly keretében. – Sajnálom, hogy egy idegbeteg őrültként kellett megismernie, de az élet nem mindig egyszerű egy ilyen útitárssal – utalt a Doktorra.

- Azt elhiszem – nevettem fel. – John Watson vagyok. De hogy értette azt, hogy útitárs? Hova utaznak? És hogyan? – néztem értetlenül.

- Na, rendben, ha már ilyen szépen egyetértetek, akkor talán Clara meséld el te az utazásunk történetét – közölte sértett hangon a Doktor. – Én addig váltok pár szót Mrs. Hudsonnel, és megkóstolom az éppen most elkészült finom sütijét – szólt még vissza az ajtóból.

- Kik maguk? – tettem fel ismét a kérdést, miután magunkra maradtunk.

- Időutazók.

- Tessék? – nevettem fel hitetlenül.

- Sherlock sosem beszélt a Doktorról? Nekem azt mondta, hogy már többször találkoztak, és jó barátok lettek… már ha két őrült elme rendszeres vitatkozását annak lehet nevezni.

Ahogy megpróbáltam visszaemlékezni, hirtelen eszembe jutott egy nap,

- Nem is olyan régen, kora délután volt, hogy mikor Sherlock hazaért, kifejezetten lehangolt és ingerült volt. Amikor megkérdeztem, hogy mi történt, azt mondta, hogy egy őrült Doktor legyőzte sakkban. Többet nem volt hajlandó mondani, így nem is erőltettem. De én mindvégig azt hittem, hogy a kórházban valami orvossal játszott együtt…

- Igen, ez biztos ő volt – nevetett fel Clara.

- Tehát… hadd összegezzem. Azt akarja nekem mondani, hogy maguk időutazók, akik azzal a két telefonfülkével utaznak az időben.

- És térben – tette hozzá.

- És térben. Ez azért egy picit hihetetlen, be kell látnia – igyekeztem felfogni a hallottakat. – Mégis miért vannak itt?

- Ha az információink helyesek – lépett be az ajtón a Doktor sütit majszolva -, magán kívül senki nem emlékszik Sherlockra.

- Igen, de biztos csak egy rossz tréfa, amit Mycroft és Sherlock együtt talált ki. Előbb-utóbb előkerül – próbáltam az utolsó lehetséges, ésszerű magyarázatba kapaszkodni, holott a megérzésem mást súgott.

- Nem az, John. Ugyanis Sherlock jelenleg nem létezik, és soha nem is létezett.

- Ne legyen nevetséges! Akkor én mégis hogyan emlékezhetek rá?

- Erre kell rájönnünk – s a kezembe nyomott egy sütit.

Fictions a Facebookon. Klikk! :)

Megérkezett a wholock történetem második része, remélem, elnyerte a tetszéseteket! Véleményeteket írjátok meg kommentben! Legyen szép életetek!

F. xx