Miután hazarohantunk, a fiúk is megérkeztek hozzánk, ahol vázolták, hogy én vagyok az egyik nyertes, a másik pedig Emily. Zaynnel és köztem nem is tudom, hogy mi zajlik, de hogy ilyet még sosem éreztem senki iránt, azt tudom. Anya először elengedett ugyan a turnéra az öt sráccal, ám miután látta, hogyan öleltem át az egyiküket, visszavonulót fújt. És végül, mintha ez nem lenne elég, Zayn gyakorlatilag közölte, hogyha anya mégsem egyezne bele ebbe az egészbe, szökjek el vele Amerikába vagy ahová a világ körüli turnéjuk viszi őket.
--------------------------------------------- ZAYN ---------------------------------
- Ember, te nem vagy normális... - tájékoztatott Niall. - Ez emberrablás.
A kocsiban ültünk pár perccel azután, hogy Emma anyukája finoman közölte, hogy tartsam magam távol a lányától, és hogy ezek után meg főleg nem mehet el velünk sehova. Nos, talán kicsit erőszakos voltam, miután kiléptem Em szobájából és levágtattam a lépcsőm, majd hadováltam összevissza.
Ahogy elindultunk a hotelbe, elmeséltem a fiúknak, hogy mit is terveltem ki... egyikük sem repesett igazán az ötlettől.
- Nem tudom, Zayn... nem a legjobb ötleteid egyike, az tény - vakarta meg a fejét Harry.
- De olyan romantikus... - folytatta. - Szóval miért is ne? - vigyorodott el végül.
Nagy kő esett le a szívemről. Ha már egy ember nem gondolja azt, hogy totális idióta vagyok, ha egy lányt magammal akarok vinni a turnéra, még ha engedélyünk sincs rá, csak érzem, hogy ezt kell tennem, akkor még sincs akkora baj. Sőt, ha Hazza támogat, akkor Louis is.
- Ne haragudj, Zayn, imádom Em-et, még akkor is, ha csak pár órája ismerem, nagyon édes csaj, meg minden... csak poénkodok. Persze, hogy magunkkal visszük - nevetett Lou.
- Niall! Tudod, ha Emma jön, akkor Jenna is - kacsintott az ír fiúra Liam, mire az elpirult. Csak ki ne derüljön a titkos meglepetésem. - Egyébként valahogy sejtettem, hogy ez lesz a terv, úgyhogy én maximálisan benne vagyok.
- De azt ugye tudod, hogy valami történt vele? Ha egyszer megbántod, soha többet nem fog tudni megbocsátani, sőt megbízni benned... - mondta Niall, aki mindig inkább a lányokat féltette tőlem, és nem engem tőlük. Pedig az eddigi - összesen - két alkalom során inkább fordítva kellett volna.
- Tudom... - válaszoltam, mire gondolataimba mélyültem. Reméltem, Jenna nem felejti el odaadni barátnőjének a levelet, és mindenre emlékezni fog, amit mondtam neki, mikor eljön az ideje.
-------------------------------------------- EMMA ------------------------------------
Anya teljesen magán kívül volt. Sosem láttam még ilyennek.
Amint a fiúk elmentek, rögtön kiakadt. Még Jennát is elküldte, pedig ő aztán mindig mindenről tud. Igaz, a tervembe még nem avattam be - illetve abba a tervbe, amiről még én sem tudok semmit -, de annak is eljön az ideje. Zayn semmit nem mondott ugyan róla, de remélem tudja, hogy milyen fontos nekem. Mielőtt még elment volna, beszélt valamilyen levélről, de az is lehet, csak én hallottam félre. Mindenesetre nagyon vártam már az alkalmat, mikor beszélhetek barátnőmmel.
Hogy ne mondhassak semmi rosszat, felmentem inkább a szobámba, és ott hallgattam, ahogy anya fel-alá járkál a nappaliban. Szinte hallottam, ahogy forognak a fogaskerekek az agyában, és halálra aggódja magát. Mi lesz vele, ha én tényleg elmegyek Zaynnel? Hogy tehetném meg ezt vele?
Ahogy ledobtam magam az ágyra, valami olyasmit találtam, amire aztán végképp nem számítottam.
LOVELOVE
Flóra xxxxx
KATT

Várom a folytatást!
VálaszTörlésEzek a fiúk minden őrültségben benne vannak! :D
Nagyooon jó történet, várom a folytatást :) xx
VálaszTörlésKöszönöm szépen!! <33
VálaszTörlésLOVE
Flóra xx