Mialatt dalunkat dúdolta...

Fantasztikus három hónapot töltöttünk el idáig együtt. El sem hiszem, hogy mindez velem történik meg. Életemben először élek ilyet át, s remélem halálom napjáig minden egyes órában érezni fogom azt, amit most. Ahogy a mellettem fekvő fiú arcára néztem, elfogott a rémület. Mi lesz, ha egy nap valakit jobban megkedvel és engem elhagy? Mi van, ha egyszer majd oly hidegen fog köszönteni, mintha csak távoli ismerősök lennénk?
Rideg mélázásomból egy csók ébresztett fel, melyet a homlokomra kaptam Louistól.
- Jó reggelt, Brit! - suttogta a fülembe, miközben visszafeküdt a párnák közé.
- Neked is! - bújtam oda hozzá, majd egy vigyor terült el az arcomon, ugyanis kezei már az arcomat tapintották, végül a hajam egyenleted simogatásánál álltak meg.
Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el így, de ha lehetne, minden reggelünket így kezdeném. Hallgattam a szívverését, fejem a mellkasán pihent. Ő félig még az álmok világában járt, miközben halkan dúdolta dalunkat.
Az idilli képből az ébresztőóra visító hangja zökkentett ki minket. Louis morgolódva kelt fel, majd egy búcsúpuszit adva elindult a fürdőszoba felé. Nekem szerencsére nem kellett egy interjúra sem sietnem, így még nyugodtan aludhattam pár percig.
Amikor láttam, hogy barnás, kissé még kócos hajával a tükör elé somfordál, gyorsan előkaptam a telefonomat, és a napfény által körülölelt arcát lefotóztam. Ahogy meghallotta a kattanást, rám emelte tekintetét, majd huncutul elvigyorodott. Én, mintha mit sem tehetnék az egészről bebújtam a takaró alá, ám nemsokára egy ölelésben találtam magam, így előjöttem rejtekhelyemről.
Frissen borotvált arca kellemesen siklott bőrömön, édes samponillata pedig a fejembe szállt.
Mikor elengedett, és elindult lefelé, gyorsan elé ugrottam, majd egy gyors ötlettől vezérelve megcsókoltam. Ezután hirtelen ellöktem magamtól és lerohantam a konyhába, hogy kávét készítsek mindkettőnknek. Nevetve futott utánam, míg végül el nem kapott, és visszaadta a kapott csókot, noha szenvedélyesebbre sikerült, mint előzőleg.
Egy rövid reggeli után sajnos el kellett mennie, hogy találkozzon a fiúkkal és együtt mehessenek tovább az interjúra, így úgy döntöttem - a hűtő hiányosságait látva -, elmegyek bevásárolni. Kocsiba ülni nem volt kedvem, biciklire pattanva indultam el.
Napsütéses nyári reggel volt, mindenki a strandra igyekezett. Rengeteg autó cikázott az úton, ráadásul engem is felismertek, mint Louis Tomlinson barátnőjét. Sokan voltak, kik kedvesen integettek, és sok boldogságot kívántak a közelgő esküvőhöz, ám néhányan ezeket a megjegyzéseket hallva gonoszan méregettek. Egy barna hosszú hajú lány rengeteg csúnya dolgot kiáltott rám, mire barátnője nekiesett. Sose szerettem, ha miattam veszekednek, pláne nem egy ilyen dolog miatt, így odasiettem hozzájuk.
- Kérlek, emiatt ne veszekedjetek - mondtam nekik.
- De, hát hallottad mit mondott rád! - válaszolta, ki a védelmemre kelt.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen, hogy megvédesz, de miattam ne vesszetek össze - mosolyodtam rá.
- Pfuj. Undorító vagy - közölte a sötét hajú, mire összerándult a gyomrom. Sosem voltam elégedett magammal, és hiába tudtam, hogy az ilyeneket csak gonoszságból mondják, mindig olyan volt, mintha szíven szúrnának.
Hirtelen fellökött, mire kiestem az úttestre. Ebben  a pillanatban csak két dolgot hallottam, egy hatalmas csikorgást, és egy rémült vigyázz kiáltást.
A következő percben minden nedves volt körülöttem. Sikoltozó emberek vettek körbe, mindent homályosan láttam. Éreztem, ahogy remeg a kezem, ahogy ránéztem csak egy eldeformálódott végtagot észleltem. Fájdalmam olyan erős volt, hogy legszívesebben ordítottam volna, ám meg sem tudtam szólalni. A körülöttem állók elszörnyülködve figyelték rángásaimat, és ahogy kértem őket, hogy hívják fel a vőlegényemet. A szőke hajú lány, ki megvédett az előbb, ő guggolt le hozzám, és mondta, hogy már hívta a mentőket.
- Lo...Louis - dadogtam, s a zsebeimre próbáltam mutogatni.
- Azonnal... - kezdte el kitapogatni a telefonomat, majd tárcsázta a legtöbbet hívott számot. Közben a kínok kínját éltem át, orromból folyt a vér.
A lány fehér nadrágján piros foltok díszelegtek, miközben reszketve várta, hogy valaki felvegye a telefont.
Hallottam, ahogy Niall szól bele, engem huginak szólítva. Mikor a síró hang elmondta, hogy ki is ő, kit keres és miért, lefagyott. Kiabálva szólt Louisnak, aki éppen felnevetett valamit.
Elfojtott hangokat észleltem, s a lány a fülemhez tette mobilomat. Hallottam, ahogy a szőke srác tájékoztatja barátját, ő pedig csak azt hajtogatta, hogy ez nem jó vicc.
- Brittany... - szólt bele remegő hangon.
- Lou...Louis - sírtam el magam rögtön, amitől a hangom ismét színtelen lett.
- Nem lehet... nem lehet igaz - suttogta a maga meggyőzésére. - Azonnal indulok... - Hol a francban van ilyenkor a kocsikulcs?! - átkozódott szipogva.
- Louis, vhárj - krákogtam. - Fölösleges idejönnöd - mosolyodtam el egy kicsit a helyzet iróniáján.
- Ne, nem mondj ilyet! Kérlek! - könyörgött.
- Maradj velem, amíg lehet - kértem őt. Mire ideérne, tudtam, hogy többet úgysem beszélhetnénk.
- Harry, az istenért, gyertek már! - kiáltozott. Miután Niall mindenkinek elmondta a történteket, mindannyian jönni akartak.
- Kicsim, már a kocsiban ülünk, tarts ki kérlek - s közben Liammel veszekedett, aki nem engedte, hogy ilyen állapotban vezessen.
- Emlékszel arra, mikor arról beszéltünk, hogy egymás karjaiban akarunk meghalni? - kérdeztem.
- Igen - felelte könnyek között.
- Legyen a hangod a karod, és mondj nekem valamit - kérleltem.
- Brit, nem hagyhatsz itt, érted? - mondta hisztérikusan. - Te vagy a mindenem, az életem - rázkódott meg a sírástól, miközben Harry nyugtatgatta.
- Szeretsz? - kérdeztem tőle.
- Mindennél jobban! - suttogta elhalóan, majd rákiáltott Liamre, hogy vezessen már gyorsabban. Niall diktálta az irányt, bár nem kellett volna, ugyanis már mindenki őket hívta azért, hogy tájékoztassák a fejleményekről.
- Én is téged... Csak egy dolgot kérek. Sose felejts el - mondtam az utolsó erőfeszítéseimmel.
A mellettem ülő szőke hajzuhatag meg-megrázódott a sírástól, közben pedig próbálta papírzsepivel letörölgetni rólam véremet.
- Már csak egy saroknyira vagyunk - tájékoztatott elfúló hangon Louis, s hallottam, ahogy a körülöttem lévő tömeg felmorajlik.
Egy fekete kocsi hirtelen megállt, és öt ziháló, könnyek között őrlődő fiú kipattant belőle. Néhány lány oda akart menni hozzájuk, hiszen nem mindennap találkozhatnak velük, ám a szintén síró barátok megállították őket.
- Itt vagyok - rohant oda hozzám, mindenkit félretolva Louis. Telefonját a földre dobta, majd hirtelen mindenki közelebb jött testemhez.
- Jézusom - suttogta Zayn, s az embereket kérdezgette, hol van már a mentő.
Tudtam, hogy én azt már nem fogom megélni. Minden lélegzetvétel fájdalmat okozott, minden pillantás beleégett arcomba. Louis erőteljesen szorongatta kezemet, s közben a hajamat simogatta. Én félig már az álmok világában jártam, mialatt ő a dalunkat dúdolta.

LOVE
Flóra xx
Fictions