Első látásra: 13. fejezet/2. rész

NEM AKARJUK, HOGY VELÜNK GYERE. TARTSD MAGAD TÁVOL ZAYN-TŐL! - olvastam a képernyőn.
Megmerevedtem. Nem tudtam, mire vélni a dolgot, el sem tudtam képzelni, vajon melyik fiú küldte.
Mert ugye csak ők küldhették?
Zayn azt mondta, hogy velük lerendezi a dolgot, ráadásul úgy gondoltam, hogy nekik úgyis mindegy lesz... főleg, hogy szerintem egyikőjüket sem bántottam meg... vagy mégis?
El kezdett remegni a kezem. A sírás kerülgetett, így felrohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót, és végre kiengedtem magamból mindent.

Több órás könnyek közötti éneklés után elaludtam. Nem érdekelt, hogy aznap még a suliban kéne lennem... nem érdekelt, hogy anya is úgy tudta, éppen matek órán csücsülök, egyszerűen csak nem bírtam elmenni.

Arra ébredtem, hogy valaki hangosan kopogtat az ajtómon, és a nevemet kiáltozza. Jenna félőrült módjára akart bejutni a szobámba, de most velem sem bírtam beszélni.
- Emmmmaaaaaa!! Nyisd már ki!
- Menj el, kérlek...
- Hát, beléd meg mi ütött? Megártott a be nem szűrődő nap? Éppen vidáman kéne viháncolnod, mivel gondolom elolvastad a levelet, amit a párnád alá raktam! Ráadásul - vette halkabbra a hangját - nemsokára együtt szökünk meg a One Directionnel! - kuncogott fel boldogan.
- Én nem megyek sehová... nem mehetek... - bele fogok pusztulni, de ha az egyikük is így gondolkozik, akkor nem akarom elrontani az útjukat. Azt meg főleg el akarom kerülni, hogy miattam vesszenek össze.
- Mi az, hogy nem jöhetsz? - szinte hallottam, ahogy rácsodálkozik a mondatomra. TE NEM VAGY NORMÁLIS!
- Köszi... - motyogtam a párnámba.
- A világ egyik leghelyesebb, legkedvesebb, legromantikusabb pasija épp arra készül, hogy megszöktessen, mert nem bírja ki nélküled a két hónapos világ körüli turnét, mivel beléd van habarodva. Erre te nemet mondasz? - belém van habarodva?
Miután nem válaszoltam további a észhez térítő monológjaira, egy - ne akard, hogy én rángassalak ki onnan - felkiáltással elment.

-------------------------------------- ZAYN --------------------------------------

Éppen ebédeltünk a fiúkkal a hotel éttermében, amikor megcsörrent a telefonom. Már örültem volna, mikor kiderült, hogy mégsem Em hív - te idióta, még a számát sem kérted el.... -, hanem Jenna. Érdeklődve álltam fel az asztaltól, és egy távolabbi zugot kerestem.
- Szia Jenna! - szóltam bele a telefonba.
- Zayn, te vagy az? Reméltem, hogy nem más veszi fel! Azonnal ide kell jönnöd! - hadarta el egy szuszra.
- Hogy micsoda? Hova kéne mennem? - kérdeztem vissza.
- Hát, ide! Emmához. Nem hajlandó kijönni a szobájából, benn sír, és azt hajtogatja, hogy nem mehet el a turnéra... még sosem láttam ilyennek. Mindent megpróbáltam, de sehogy sem nyitja ki az ajtót - fejezte be.
- Indulok! - tettem le, majd visszamentem a többiekhez.

- Srácok, most elmennék, ha nem gond... Harry, elvinnél vagy kérjem meg Zacket? - fordultam oda hozzá.
- Oh, hova megy a mi szépfiúnk ezen a kora reggeli órán? - kacsintott rám Louis.
- Délután kettő óra van... - hívta fel a figyelmét Liam.
- Bocsánat, tényleg, de most erre nincs időm. Történt valami Emmával, egész nap sír és azt hajtogatja, hogy nem jöhet el velünk - ültem le a helyemre összezuhanva. Pedig olyan jól kitaláltam mindent. Vajon félreértettem a jeleket, és mégsem úgy tekint rám?
- Akkor indulás! - pattant fel hirtelen mindenki egy megnyugtató mosollyal az arcán.
- De nem kell jönnötök, ha nem akartok, hisz csak most kezdtük el az ebédet... - néztem rá főleg Niallre.
- Haver, ezt most te sem gondolhatod komolyan - lökdösött ki az ajtón, én pedig ismét megállapítottam, hogy nekem vannak a legjobb barátaim.

------------------------------------- EMMA -------------------------------

Remek. Hallottam, hogy Jenna beszélt valakivel, de azt nem értettem, hogy mit mond. Biztos anyát hívta telefonon, hogy beteg vagyok-e, vagy mi bajom van.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ismét hangzavarra ébredezek, valószínűleg megint aludtam egy kicsit.
A furcsa az volt, hogy nemcsak két, esetleg három hangot hallottam, hanem mindjárt öt különböző köszönést ismertem fel. Nem, az nem lehet... kérlek, mondd, hogy nem azt tette Jenna, amire gondolok...
Félelmem beigazolódott, ugyanis pár percen belül mindannyian ott dörömböltek az ajtómon és kiáltoztak:
- Megjött a királyfi, hogy kiszabadítsa a várból a szomorú királylányt! - szólt be Louis. A következő másodpercben már fájó lábbal ugrált, ugyanis néhányan rátapostak a lábára.
- Most ezt miért kaptam? - kérdezte, de választ nem kapott.
- Emma... Emma... - hallottam meg a hangját. Jaj, nekem.
- Kinyitnád kérlek az ajtót? - kérte. Miért érzem úgy, mintha egy durcis kislányt szólongatna az apukája? Ennél szánalmasabb már nem is lehetnék.
Hogy helyzetemet tovább ne rontsam, odamentem, hogy elfordítsam a kulcsot a zárban. Hallottam, hogy Zayn elküld mindenkit, majd halkan megjegyezte, hogy csak ő fog bejönni. Kissé megnyugodtam, ugyanis nem bírtam volna a fiúk szemébe nézni, tudván, hogy egyikük ennyire helyteleníti, ennyire nem akar a közelükben, a közelében látni.

Tervem szerint közöltem volna vele, hogy sajnos nem mehetek el, és hogy én sosem tekintettem úgy rá..., ami természetesen nem igaz, de az a cél vezérelt, hogy mindegy, engem mennyire bánt, az a lényeg, hogy a legjobb barátaival, azokkal, akikkel már lassan testvérként szeretik egymást, ne vesszen össze, hisz én csak egy lány vagyok...
Ám ez a terv már akkor romba dőlt, mikor belépett. Frissen mosott hajának és arcszeszének illata azonnal elkábított, tudtam, sose lennék képes arra, hogy azt hazudjam: 'Sosem tekintettem rád úgy.' Így fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább.

Ééés, íme a 13. fejezet második része. Picit hosszabbra sikerült, remélem tetszeni fog! :)
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, lájkokat, véleményeket, rendkívül sokat jelentenek. <3
Ha nem gond, és van pár percetek, most is örülnék a gondolataitoknak! (:
LOVELOVE
Flóra xxx