Első látásra: 14. fejezet

Ahogy egyre közelebb ért, egyre gyorsabban vert a szívem. Szemében aggodalmat láttam, ami csak még jobban összefacsarta a szívemet.
- Mi a baj? - nézett rám komolyan, amint leült mellém az ágyra. A következő pillanatban pedig közelebb húzódott hozzám, és megfogta a kezemet.
- Se...Semmi... - igen, ez sem életem legmeggyőzőbb kijelentése volt.
- Azt látom. Én is szoktam a semmik miatt egész napra bezárkózni a szobámba, és sírni... - felelte félmosollyal az arcán. Vagy esetleg miattam van? Összevesztél anyuddal, mert el akartál velem jönni?
- Nem, nem arról van szó. Minden vágyam az lenne, hogy veled mehessek, tényleg, csak... - nem mondhatod el neki, nem mondhatod el neki....
- Csak? - kérdezte gyengéden.
- Nem szeretném elmondani...., nem tehetem meg... és bármennyire is veled, veletek szeretnék menni, nem lennék képes rá, hogy tudom... - válaszoltam neki, próbálva elkerülni azt, hogy összevesszen valamelyik sráccal.
- Mit tudsz? - tekintett rám nagy szemekkel.
Már éppen azon voltam, hogy új tervet eszeljek ki annak érdekében, hogy valahogy megmeneküljek ettől a szituációtól, mikor Jenna esett be az ajtón, másik négy szempár kíváncsiskodó tekintetével övezve.
- Ugye nem emiatt az SMS miatt vagy kiakadva ennyire egész nap? - lóbálta a kezében telefonomat.
- Hogy mi? Te hogy? - próbáltam összehozni egy épkézláb kérdést. Semmit nem ettem, és semmit nem is ittam a mai napon, így a szám is ki volt száradva, ráadásul a könnyeim is rá voltak száradva az arcomra. Reméltem, hogy nem nézek ki olyan rosszul, mint ahogy gondoltam.
- Lenn hagytad a mobilodat a konyhaasztalon, én hülye pedig eddig még nem néztem meg. Most is csak azért, mert nem találtam az enyémet, és föl kellene hívnom anyumat - adta tudtomra.
- Megkérdezhetném, milyen üzenetről van szó? - érdeklődött a mellettem ülő fiú.
- Persze - és már nyújtotta is át készségesen, hogy ő is elolvashassa.
- Nem! - mondtam, s közben megpróbáltam elérni a telómat, ám Zayn gyorsabb volt, így miután megkaparintotta, felpattant mellőlem és szemügyre vette azt a bizonyos SMS-t.
Miközben elolvasta az egysoros mondatot, láttam, hogy laza testtartását feledve teste megmerevedett. A hamiskás mosoly eltűnt az arcáról, megfordult és elindult kifelé.
Ekkor gyorsan az ajtó elé álltam, majd a mellkasára helyeztem a kezét, így tartva távol a kint türelmetlenül várakozó barátaitól.
- Engedj ki! - követelte fogai között szűrve a szavakat.
- Nem... kérlek, ne! - próbáltam hatni rá.
- Miért nem akarod, hogy tisztázzuk ezt az egészet? - kérdezte.
- Mert ebből nem tisztázás lenne, hanem összeveszés. Azt pedig a legkevésbé sem szeretném, hogy miattam vessz össze azokkal, akik a legfontosabbak számodra. Én nem számítok, ők pedig igen! - vázoltam neki a helyzetet.
- Te igenis számítasz... - azzal megfogta a derekamat, és megpuszilta a homlokom.
A mozdulat végezetével gyengéden arrébb rakott, majd kinyitotta az ajtót.
- Naaaa, minden rendben van már? - kérdeze Liam rám nézve. Ahogy azonban meglátta aggódó arckifejezésemet, lefagyott a mosoly az arcáról.
- Gyertek be mindannyian! - indítványozta Zayn.
A fiúk meglepődve, kicsit ideges léptekkel libasorban jöttek be a szobámba, ahol nemhogy egyszerre ennyi fiú, de ennyire ember sem volt még soha. Talán Zayn, Jenna és az én ideges hangulatomnak volt hála az a tény, hogy késsel lehetett volna vágni a feszültséget.
Mi az ágyon ültünk, Liam és Harry a két babzsákomban foglalt helyet, Niall az íróasztalomnál álló széken terpeszkedett el, Louis pedig a földre huppant le.
- Melyikőtök írta ezt? - nem kerülve a forró kását - az egyetlen fiú, aki a helyzetről tudott - felolvasta az SMS-t.
Szavait hatalmas csend követte, majd mindegyikük lesokkolva nézett rám.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy ilyet írnánk Emnek? - kérdezte Niall. Hangjában hallani lehetett, hogy kicsit megbántva érezte magát, ami pedig engem taglózott le.
- Nem, nem gondolja! Sőt, nem is gond, ha ezt gondoljátok, én... nem baj, oké? Semmi gond, és elnézést attól, aki ezt írta, nem akartam közétek állni. Csak kérlek, ne veszekedjetek miattam - pattantam fel, és hadonászva magyaráztam a rám szegezett hat szempárnak.
- Én azért szeretném megtudni, hogy mégis ki akarja azt, hogy tartsd magad távol tőlem.
- Nem mi voltunk, Zayn - felelte Harry komolyan.
- Így van - bólogatott Liam, Louis és Niall is.
- Úr isten! - kiáltott fel Jenna. Van egy ötletem.
- Hívjuk fel azt, akitől az üzenetet kaptad, és akkor megtudjuk, hogy ki küldte! - jelentette ki barátnőm. Hogy ez eddig nem jutott eszembe!
- Nem... nem jó ötlet. Inkább maradjuk annyiban, hogy én nem megyek veletek, ti pedig kérlek ne vesszetek össze.
- Emily, igazán... nyugodj meg. Nem fogunk összeveszni, ugyanis nem mi küldtük ezt az SMS-t. Nagyra értékeljük, hogy ennyire nem szeretnéd, hogy közénk állj, de nem is állsz. Már közénk tartozol... - mosolygott rám Louis.
- És aki azt bántja, aki velünk van, azzal nekünk gyűlik meg a baja - nevetett fel Harry, ezzel megtörve a feszültséget. Zayn sem látszott már annyira dühösnek, valószínűleg ő nem is hitte, hogy társai ilyet tennének.
- Rendben... - egyeztem végül bele. Minden égi teremtményt arra kértem, hogy nehogy valamelyikük legyen az, akinek megcsörren a mobilja, vagy ne egy olyan ember vegye fel, aki azt mondja, hogy a fiúk egyike kérte meg.
- Remek! - kiáltott fel Niall.
- Zayn, dobd ide légyszi Em mobilját, jobb, ha az én telómról hívjuk fel a tettest, lehet neki nem venné fel - magyarázta Liam.
A következő pillanatban már be is ütötte az üzenet küldőjének számát.

Ahogy ígértem, meghoztam ma a következő részt! Jóó olvasást. Most is ígértem hosszabb részt írni, remélem sikerült. :)

Köszönöm a kommenteiteket, nagyon sokat jelentenek! <3

Megköszönném, ha most is elmondanátok a véleményeiteket! :)

LOVELOVE

Flóra xxx 

LÁJK