Első látásra: 16. fejezet

Próbáltam koncentrálni, tényleg, de az ajkai olyan közel voltak az arcomhoz, hogy hiába voltam minden erőmmel azon, hogy a szemébe nézzek, nem jártam sok sikerrel.
Hogy ne nézzen teljesen mániákusnak, kinéztem az ablakon... illetve csak akartam, ugyanis a behúzott függönyök megakadályoztak ebben. Nagy nehezen erőt vettem magamon, és csak a szemébe nézve rápillantottam. Ugyanebben a másodpercben észrevettem, hogy éppen ő sem a tekintetemet fürkészi, picit lentebb kalandozott. Ám ahogy ránéztem, rám szegezte átható pillantását.
- Szia - mosolyodott el huncutul.
- Szia - válaszoltam halkan. Bármit megtettem volna azért, hogy ez a pillanat örökké tartson.
- Jobban vagy már? - kérdezte, miközben összeráncolta a homlokát.
- Sokkal - feleltem, és egy puszit nyomtam az orra hegyére. Nem tudom, mi ütött belém, egyszerűen muszáj volt megérintenem.
- Én máshova szeretnék egy puszit kapni - suttogta, majd közelebb húzott magához.
Éreztem, hogy kifújja a levegőt, majd izmos karjaival megérinti a kezem. Ujjait lassan végigvezette a vállamon, mire kirázott a hideg. Mikor egyetlen erős mozdulattal az ölébe kapott, egy sóhaj tört fel tüdőmből, ő pedig tenyerébe fogta arcomat. Lassan megcirógatott, én pedig behunytam a szemem.
Amikor megcsókolt a szívem a torkomban dobogott. Reméltem, hogy az egyébként csöndes szobában nem hallatszik, milyen erős ütemben vagyok odáig érte. Ajka égetett, annyira erőteljesen értünk egymáshoz.
Mikor elengedett, rám mosolygott. És ebben a mosolyban benne volt minden, amire vágytam.
Egyikünk sem akarta megtörni a pillanatot, ám örökké sajnos nem maradhattunk kulcsra zárt ajtók mögött, főként miután ránéztem az órára, és rájöttem, fél órán belül anya is itthon lesz.
Egy gyors puszit nyomtam a szájára, majd megpróbáltam kikászálódni az öléből. Tervem annyira jól ment, hogy a lábam kiszabadítását és a felállást egy és ugyanazon pillanatban sikerült megoldanom, így ha Zayn nem kap el, valószínűleg hasra vágódom. Előtte.
- Talán biztonságosabb lenne, ha itt maradnál - javasolta, és már majdnem be is adtam a derekam, amikor hallottam, hogy egy kocsi parkol le a házunk elé.

Gyorsan az ablakhoz rohantam, elhúztam az egyik függönyt és kikémleltem. Remek, anya épp most ért haza. De hiszen még az irodában kéne lennie! Ilyen nincs...
Átrohantam a szobán Zayn kérdő tekintetei kíséretében, majd felrántottam az ajtót, és majdnem beleütköztem a fiúkba, akiket épp Jenna terelt felfelé a lépcsőn.
- Jövünk mááár, jövüüünk! - suttogta izgatottan Harry.
- Reméljük nem zavartunk meg semmit - kacsintott rám Louis, mire pipacspiros lett az arcom. Ezt látva pedig szépen kinevetett. Hátranézve láttam, hogy Zayn sem bírta ki kuncogás nélkül, mire egy megrovó pillantásban részesítettem.
Erre ő rögtön felállt, odalépett hozzám és megpuszilta a nyakam.
- Nem haragszol, ugye? - kérdezte egy vigyorral az arcán.
- Rád? Sose tudnék... - mondtam a fülébe halkan.
- Na, kis gerlepár, elég a turbékolásból, arra még bőven lesz időtök. Most pedig egy vészhelyzetet kell megoldanunk, úgyhogy ha kölcsönadnád Em-et, azt megköszönném - intézte szavait Zaynhez Jenna.
Nem szívesen ugyan, de elengedtem a kezét, kiléptünk az ajtón, majd megkértük a bent gubbasztókat, hogy zárják kulcsra.
Miután gyorsan lekapcsoltuk a tévét, eldugtuk a fiúk levetett dzsekijeit az egyik mély fiókba, anya belépett az ajtón. Mi éppen a konyhaasztalnál üldögéltünk, és próbáltunk úgy tenni, mintha senki sem lenne rajtunk kívül az egész házban.
- Sziasztok lányok! - köszönt anya, miután levette a cipőjét az előszobában.
- Szia anya!
- Csókolom! - válaszolta Jenna is kifogástalan módon.
- Mi ez a nagy csend? Történt valami? - vette észre rögtön, hogy valami nem stimmel. Remek.
- Dehogy, semmi! Mi történt volna? - hárítottam el, valamint remélhetőleg altattam el kíváncsiságát... lehet talán túl gyorsan is.
- Hm... egyébként áll egy kisteherautó a ház feljáróján, gondolom arról sem tudtok semmit.
- Tényleg? Észre sem vettünk - vágtunk mindketten meglepett arcot.
Furcsán végignézett rajtunk, majd legyintett és felment a szobájába. Feszülten figyeltünk, nehogy bemenjen az enyémbe. Továbbá azért is imádkoztunk, hogy a fiúk nehogy valamilyen zajt csapjanak éppen akkor, mikor elhalad a szobám előtt.
Miután mindezt megúsztuk, hangosan kifújtuk a levegőt. Amilyen gyorsan csak lehetett ki kellett csempésznünk a fiúkat a házból. Már csak azt kellett kitalálni, hogyan.
Ahogy felértünk a szoba ajtaja elé, suttogva szóltunk nekik, hogy most már kinyithatják az ajtót. Ebben a pillanatban lépett ki a folyosóra anya is, ránk szegezve tekintetét.

Sziasztok, meghoztam a következő részt! :)
Nagyon szépen köszönöm az előzőhöz érkezett kommenteket, remélem, most is megteszitek, hogy véleményezitek. Nagyon sokat jelent! :) <3
Továbbá, ha megtennétek, hogy lájkoljátok a blogot a Facebookon? :') Megosztani éér :)) LINK
LOVELOVE
Flóra xx