Első látásra: 7. fejezet

Ami olyan jó ötletnek tűnt ott a tömegben, itt fent már nem volt annyira. Miközben idefelé tartottam, próbáltam kitalálni, hogy mit is fogok tenni vagy mondani, de nem volt egy épkézláb ötletem sem, így most zavartan álldogáltam a színpadon. A fiúk közben leállították a videót, és mindannyian felálltak a székről. A diáksereg érdeklődő szemmel tekintett rám, akik rosszindulatúak voltak, kiáltoztak is.
Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, mindenesetre oda léptem a mikrofonhoz. Időhúzás céljából - ami megint nem vezetett sehova - megkocogtattam, majd elkezdtem beszélni.
- Öhm, sziasztok! Amint azt láthattátok, a videóban nem Jenna volt, hanem én... Jenna Doyle a legjobb barátnőm, így mikor nem mertem saját nevemben elküldeni a jelentkezést, ő felvállalta, hogy megteszi helyettem. Én Emma Thomson vagyok, és természetesen teljesen megértem, ha ezért kizártok a versenyből, hiszen nem volt bátorságom ahhoz, amihez több ezer másik lánynak igen, és miattam ők nem nyerhettek - magyaráztam hadarva a tömegnek, utolsó mondatomat pedig a csapathoz intéztem.
A teremben vágni lehetett a csendet, senki nem tudta, hogyan reagáljon, tapsoljon vagy bekiabáljon. Mivel én egyiket sem éltem volna túl - főleg azután, hogy azokat az embereket vágtam át, akiknek a legtöbbet köszönhetek abban, hogy egyáltalán még mindig énekelek -, gyorsan megfogtam barátnőm kezét, aki kővé dermedve állt Zayn mellett, és lejöttünk az emelvényről. Az emberek automatikusan utat engedtek nekünk, nekem pedig félúton elkezdtek potyogni a könnyeim. Valahogy sikerült kikecmeregni, és még akkor sem fordultam meg, mikor Zayn utánam kiáltott.

Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Hogy tehettem ezt? Igazából most sem tűnik, olyan nagy bűnnek, de azok a szemek, ahogy rám nézett... mint akit arcon csaptak. De nem is tettem mást, csak a barátnőm nevén jelentkeztem a versenyre... na, jó. Ez csak annyit jelent, hogy hamisítottam. Úr isten. Vajon fel is jelenthetnek?
- Emma, Emma! Itt vagy velem? - rántott ki Jenna a merengésemből. Min gondolkodsz?
- Hogyhogy min?! Szerinted most mit csináljak? Mi fog most történni? - daráltam le egy szuszra, idegesen a hajamba túrva szobám padlóján.
- Először is nyugodj meg. Nem történt tragédia.
- De hát láttad, hogy hogy nézett rám, igaz? Hiszen az ő véleménye fontosabb mindennél! - próbáltam neki elmagyarázni.
Mivel erre ő sem tudott semmi megnyugtatót mondani, inkább kiment, hogy teát csináljon. Én addig gyorsan átöltöztem kedvenc - kicsit szakadt - melegítőmbe, felvettem egy pólót és lófarokba kötöttem a hajam. Ahogy a tükörbe néztem, láttam, hogy kicsit ki van sírva a szemem, így elindultam a fürdőszobába. Éppen félúton jártam, amikor megszólalt a csengő.
Semmi kedvem nem volt kinyitni, de mivel akár anya is lehetett az (kismilliószor hagyta már itthon a kulcsát), ezért a nappali felé vettem az irányt. Kár volt sietnem, ugyanis Jenna már az ajtóban állt, ledermedve - úgy látszik, ez egy ilyen nap -, a teát a kezében szorongatta, majd megszólalt:
- Emmmma! Azt hiszem, téged keresnek! - nézett rám hatalmas szemekkel.
Én pedig szembe találtam magamat azokkal, akikkel a legkevésbé akartam.


Nagyon szépen köszönöm a múltkori kommenteket, nagyon sokat jelentenek. Elnézést, hogy ennyi ideig húztam a következőt, csak rengeteg dolgom volt, de remélem, hogy ez a rész is elnyerte a tetszéseteket!
Hét vélemény után jön a következő! :)
Legyen szép életetek!
Flóra x