Első látásra: 9. fejezet

Körülbelül egy perc telhetett el, mégsem mozdult meg egyikünk sem. Azt még talán értettem is volna, hogy én miért nem, de hogy ő... nem tudtam kitalálni az okát. Lassan szuszogtunk egymás mellett, pillantását érezve a nyakamon elpirultam. Még szerencse, hogy félhomály volt, így annyira nem volt észrevehető.

Életem egyik legtökéletesebb perce volt. Sokszor mondják, hogy halálunk pillanatában lepereg az egész életünk szemünk előtt, nem tudom, hogy ki dönti el, mit lássunk, de én ezt mindenképpen át szeretném élni újra.

Mikor egy újabb fél perc telt el, kezdtem érezni, hogy ez nem helyes. Nem fekhetek itt mellette, nem szabad. Nem tudom miért, de fel kellett állnom. Mikor elkezdtem kiszabadítani a lábamat lábai közül, magához húzott. Ugyanúgy tartott, ahogy Mike tette a bál estéjén. Nem tehettem róla, de rögtön ez jutott eszembe. Ugyanazt a rabságot éreztem karjai között, mint akkor. Könnyek gyűltek szemembe, pedig ha eddig kibírtam sírás nélkül, ezután sem lesz máshogy... ráadásul nem előtte, és nem egy olyan ember miatt, aki egy életre megbélyegzett.

Amilyen gyorsan csak tudtam guggoló helyzetbe tornáztam magam, majd felálltam. Szemében értetlenséget láttam, muszáj volt valamit mondanom neki. 

- Sajnálom... én... - remek volt Emma, csak így tovább. 

- Mi történt a színpadon ma reggel? Ki volt az a vadállat? - kérdezte, miközben feltornázta magát mellém. Most a falnak támaszkodva álltunk, veszélyesen közel egymáshoz.

- Jézusom, még meg sem köszöntem! - ekkora egy idiótát, mint én... - Köszönöm, hogy megmentettél, nem is tudom, mi történt volna, ha te nem lépsz közbe, nem tudom mit tett volna megint... - a számhoz kaptam a kezem. 

Szemöldökét kérdőn felhúzta és letörölt egy könnycseppet az arcomról. Észre sem vettem, hogy megint nem sikerült az, amit elterveztem. 

Éppen szólásra nyitotta volna a száját, amikor Louis fordult be a mosdó folyosójára. Meglepett arcot vágott, majd vidám hangom megszólalt:

- Haver, látom te sem vesztegetted az időd - kacsintott rá. Ahogy Zayn tőlem elfordulva elindult barátja után, hogy méltó megtorlást vegyen, egy 'ne haragudj'-ot suttogott oda nekem. Miután eltűntek a szemem előtt, utánuk indultam. 

A nappaliba érve láttam, hogy Jenna éppen Niallel beszélget, ezért leültem a kanapéra, nem akartam senkit sem zavarni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Liam mellettem ül.

- Szia - köszönt rám.

- Szia... - válaszoltam szokásos leleményességgel. 

- Mivel nem mondtunk még el mindent, így most ezt szeretném megtenni, ha megelégszel velem - nézett rám félig zavart mosollyal.

- Hogyne, Liam, mondd csak - válaszoltam rögtön. Hogy is feltételezheti az ellenkezőjét?

- Tudnod kell, hogy el szeretnénk vinni a turnénkra. Ehhez szülői beleegyezés kell, és remélem megengeded, hogy addig itt maradjunk, míg a szüleid haza nem érnek - mondta félig kérdő hangsúllyal, mire elkezdtem bólogatni.

- Továbbá jöhet veled egy kísérő, anyukád, testvéred, barátnőd... - folytatta.

- Ha anya megengedi, én Jennát vinném... - néztem a még mindig Niallel beszélgető barátnőmre. Liam rátekintett és elmosolyodott. Valószínűleg ugyanarra gondolt, amire én.

- Mivel ugye két győztes volt, így rajtad kívül még lesz velünk egy énekes, aki nem más, mint... - mély lélegzetet vettem. Vajon ki a másik szerencsés? Emily vagy Aisha?

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog! :) Köszönöm mindenki, aki olvassa.

Ezután nem lesz kommenthez kötve a következő rész, csupán arra szeretnélek kérni titeket, hogyha egy kicsit is tetszik, akkor - akár anonymusként kis - légyszíves írjatok véleményt, mert ez nagyon sokat jelent nekem! Az írás nagyon fontos nekem, így ha pár soros visszajelzéseket kapnék Tőletek, az nagyon nagyon jó lenne! :))

Legyen szép életetek!

LOVE

Flóra x