Első látásra: 22. fejezet/3. rész

- Ms. Thomson esetében nem maga a lövés irányultsága okozza a problémát, hisz a sérülése se nem olyan súlyos, se nem érint olyan területeket, hogy annak kóma, rosszabb esetben végzetes következménye legyen, ám úgy tűnik, hogy a barátotok szervezete allergiás rohammal válaszolt a golyó ... valószínűleg anyagára, ami végül ehhez az állapothoz vezetett. Sajnos ennél többet mi sem tudunk mondani - válaszolta az orvos arra a kérdésemre, miért is alszik még Emma, holott nem a fejét érte ütés.
- Nem bírom én már ezt - temettem a kezembe az arcom.
- Zayn, sajnos muszáj megtennünk valamit - nézett rám komolyan Liam, miután a doki kiment.
- Mit? - kérdeztem értetlenül.
- Paul, mialatt te a büfében voltál Niallal, feljött és közölte, hogy most már ki kell mennünk az emberek közé. Lassan másfél hete ki sem tettük az orrunkat a kórteremből, itt ettünk, éltünk, aludtunk. Szegény, eddig ő tartotta a frontot, ám az emberek... nos, kíváncsiak ránk. Aggódtak mindannyiunkért - felelte kérőn.
- Én még mindig aggódom valaki miatt - válaszoltam ridegen.

Komolyan nem hittem el, hogy ilyenekkel zargat. Az elmúlt egy napban semmi mást nem hallgattam, csak azt, hogy most már ideje lenne elhagyni a kórházat, ugyanis az orvosok is elengedtek Louist is és engem is, majd mindennap bejövünk Emmához. Kizárt dolog, hogy itt hagyjam. Biztos vagyok benne, hogy fordított helyzetben ő is így cselekedne, nem hagyhatom csak úgy magára. Ráadásul Jenna sem tágít sosem mellőle, én hogy tehetném az ellenkezőjét?
Egyedül Louis és Niall áll mellettem.
Nagyot sóhajtva rogytam le a barátnőm ágya melletti székre, fogalmam sem volt, mit tegyek. Egyenletes légzését hallgatva kicsit megnyugodtam.
- Tudod, a kórház előtt is rengeteg ember áll napok óta. Oda szerintem nyugodtan lemehetnétek - szólalt meg Jenna. - Emma sem akarná, hogy a rajongóitok azt higgyék, nem foglalkoztok velük miatta.
- Nem is az, hogy nem foglalkozom velük, hiszen tényleg nekik köszönhetünk mindent... csak... mi van, ha pont akkor ébred fel, mialatt mi lenn vagyunk, vagy pont akkor.... - nem mertem befejezni a mondatot.
- Menj, ha van valami, sikítok - tette kezét a karomra biztatóan.

- Na, meglátjuk a kinti világot? Hol a madár sem járt, s ki tudja milyen új lények kreálódtak azóta? - mosolyogtam a fiúkra.
- Úúúúú, én szeretnék egy Terminátort! Remélem, lesz kinn egy Terminátor! - csillogott fel a szeme Louisnak.
- Úgy imádom, hogy semmit sem változtál - csaptam a hátára nevetve.
Ahogy lefelé haladtunk a lépcsőn, Harry Louisnak segített a lejutásban, s miután Niall a telefonján lógott, Liam mellé kerültem, aki támogatva szorította meg karomat.
- Minden rendben lesz - súgta.
- Remélem - s igyekeztem elűzni az utolsó aggódó, szívemet markoló érzést a szívemből.

- Úr isten, itt jönnek! Jönnek! - kiáltozták egyre többen, ahogy haladtunk kifelé a kórház épületéből.
Először, mintha nem is ismerném fel az arcvonásokat, mintha ufókat látnék, úgy néztem meg minden embert. Tényleg furcsa volt, hogy nincs mindenki fehér köpenyben...
- Örülök, hogy itt vagytok - mondta megkönnyebbülten menedzserünk, mi pedig szorgosan nekiláttunk az aláírás-osztogatásnak.
- Hogy vagytok? Minden rendben van már? - kérdezgette mindenki, ami rendkívül jól esett.
Liam és Louis végig mellettem volt, közösen válaszolgattunk a hozzánk intézett kérdésekre. Örültem, hogy szószátyár társunk velünk volt, ugyanis nem tudom, mit kezdtem volna néhány helyzettel nélküle.
- Tudod, a barátnőd megérdemli a sorsát - suttogta egy magas barna hajú lány mosolyogva.
Először, azt hittem, rosszul hallok. Ám miután többen is megütköztek szavain, rájöttem, hogy nem képzelődtem. Louis gyorsan mellém állt, s bátorítóan, mégis visszafogóan megszorította karomat, majd élénk csevejbe kezdett az egyik nevető lánnyal.
- Köszönöm a jókívánságaidat! - feleltem ugyancsak olyan derűsen, majd neki hátat fordítva folytattam az aláírások osztogatását.
- Zayn, remélem tudod, hogy nincs igaza. Többségünk egyáltalán nem így gondolja, és remélem ezt majd Emmának is megmondod. A legjobbakat neki - szólított meg egy rózsaszín pulcsis lány kedvesen.
- Köszönöm - válaszoltam hálásan.
 - Abszolút így van! Minden éjjel imádkozom mindannyiótokért! Remélem, boldogok lesztek együtt, miután Emma felépül - folytatta egy magas, szőke hajú leányzó, miközben átnyújtott egy kis könyvet.
Később eszméltem rá, hogy még hálásabb vagyok neki azért, hogy nem a 'ha', hanem a 'miután' szót használta.
- Nagyon szépen köszönöm - mondtam neki, s mindkettejüket megöleltem.

- Zayn... Zayn... - szólongatott valaki rekedten a lépcsőfordulóban, ahogy visszafelé tartottunk, én pedig meghökkenésemben majdnem összeestem.

~ with some magic ~

KATT!