Akik reménykedve vártak

   - Rose! Rose! – kiáltotta immár sokadszorra a Doktor.

Választ most sem kapott. Kezdte elveszíteni a türelmét, de igyekezett lazán, nemtörődöm módon viselkedni. Megigazította nyakkendőjét, zakója zsebébe visszacsúsztatta a szemüvegét, majd zsebre tett kézzel elindult, hogy megkeresse a lányt. Pár lépés után megállt, és hirtelen elvigyorodott.  

- Rose Tyler! Esküszöm a világ összes bolygójára, hogy ha ismét bújócskázni akarsz… - mondandóját azonban nem fejezte be, ugyanis egy kikandikáló szőke tincs elárulta a keresett személy hollétét.

Úgy tett, mintha az ellenkező irányba folytatná a felderítést – továbbá fütyülni is ennek érdekében kezdett el… bár… valljuk be, szeretett fütyörészni egyébként is -, majd mikor úgy érezte, hogy kellően elaltatta a lány gyanakvását, és nyugodt szívvel megijesztheti, három hatalmas ugrással mellette termett, és egy üvöltéssel – melyet a Karate Kölykök c. filmben látott – lerántotta róla a leplet.

Illetve csak hitte, hogy „róla”, ugyanis Rose nem volt ott. Csak egy szőke paróka.

Már éppen lehordta volna, hogy miért pont az egyik Moulin Rouge-os hölgytől kapott ajándékát kell ilyenekre felhasználni, mikor hallotta, hogy valaki a háta mögé lopózik. Szinte egyszerre ordították el magukat mind a ketten, hogy megijesszék a másikat, ám ennek következtében a végeredmény szöges ellentéte lett az eredeti tervnek.

  Hasukat fogva nevettek magukon, egymáson, s a kialakult helyzeten.

- Kezd lanyhulni a figyelmed – mutatott rá Rose.

- Ugyan, csak egyszer azt akartam, hogy te is nyerj – füllentette.

- Milyen lovagias! – jegyezte meg enyhe iróniával, de végül másra terelte a szót. Talán érezte, hogy ha kimondják még egyszer a nyilvánvalót, többé nem lehet tagadni, s szembe kell nézni valami olyasmivel, amire még nem álltak készen.

- No, de beszéljünk inkább arról, hogy mit szeretnél, mit csináljunk karácsonykor? – kérdezte a Doktor.

- Még nincs is karácsony!

- De valahol biztos van – mosolyodott el. – Nekem pedig hiányzik a hóesés és a mézeskalács illata – mondta ki végül a döntő érveket.

- Akkor márpedig mindenképpen karácsonyoznunk kell! – nevetett fel a lány.

- Továbbá enyhe késztetést érzek arra, hogy több tucat hóembert építsek… vajon miért van ez? – morfondírozott magában a Doktor, miközben fel-alá járkált. – Szóval mit csináljunk? – fordult végül vissza Rose-hoz.

- Lepj meg! – kacsintott rá, s boldogan nézte, ahogy a férfi, az ő Doktora nem tud megállni egy pillanatra sem az izgatottságtól. Vajon hogy lehet az, hogy ő bárminek gyerekes vágyakozással tud örülni?

- Csak ne vigyél el még egyszer egy vulkán belsejébe sem mondván, hogy ott jól lehet mályvacukrot sütögetni! – kötött ki végül mégis egy dolgot.

- Most mondd azt, hogy nem volt igazam! – nézett a lányra kihívóan, ám miután csak egy morcos pillantást kapott válaszul, megadta magát. – Jó, rendben…

Belenyugvó szívvel állt neki valami hóemberben gazdag úti célt keresni, mikor a Tardis átvette az irányítást.

- Mi az, mi történik? – érdeklődött Rose.

- Nem tudom… úgy látszik, a Tardisnak megvan a saját terve arra, hogy hol töltsük a karácsonyt – válaszolt, miközben összeráncolt homlokkal nézte a falat.

A Tardis ugyanis a falra vetítette ki három gyerek képét. Pár perc múlva melléjük párosított még egy-egy képet. A hasonlóságból ítélve a másodikon is ugyanaz az ember volt, csak pár évvel később, noha még mindig gyermekként.

- Ismered őket? - kérdezte a Doktort.

- Igen, illetve csak kettejüket – hangzott a tömör felelet.  – Akkor találkoztam velük, mikor még ilyen kicsik voltak – mutatott az először megjelent képekre -, ebből adódóan a két második kép lehet a mostani. Hah, mostani, milyen relatív fogalom… maradjunk annyiban, hogy akkori, amikor ismét találkoznom kell velük – mosolygott sejtelmesen, majd szeretetteljesen megsimogatta a Tardis pár gombját.

- Tudjuk, hogy hívják őket? – lépett a Doktor mellé Rose is, s együtt figyelték a kijelzőt.

- Az első képen Matt Keaton van, a másodikon pedig Kayla Johnson – mutatta be őket a kijelzőnek háttal. Csak akkor fordult vissza, mikor a harmadik gyermek neve következett, ugyanis őt nem ismerte.

- Amelia Pond – olvasta fel hangosan Rose, s ahogy ezt megtette, a kislány képe eltűnt a falról.

- Csináltál valamit? – kérdezte rögtön a Doktor.

- Nem, tényleg semmit – felelte mindkét kezét felemelve.

- Ó, rendben – vette tudomásul.

- Rendben? – hökkent meg a lány. Általában rögtön az ő hibája minden, ha valami rosszul sül el.

- Persze – mosolygott rá megnyugtatóan. – Vele valószínűleg később kell majd találkoznom.

- Ó, értem – próbálta leplezni meglepettségét.

- No, de térjünk is át arra, hogy irány a Keaton család háza – kiáltott fel vigyorogva, s a lány a mosolyát látva akaratlanul is egyre jobban beleszeretett.

- Hmm, ez egy nagyon jó karácsonyi ünnepség, nem gondolod? – nézett végig a szűk társaságon pár órával később a Doktor, miközben a Tardis báltermében voltak.

Mielőtt Rose és ő elindultak volna Mattért és Kayla-ért, meghagyta a Tardisnak, hogy készítsen elő nekik egy termet, ahol a két gyerek annyit szórakozhat, és annyi édességet ehet, amennyi csak beléjük fér, továbbá megkérte, hogy pár becsomagolt ajándékot is varázsoljon a fa alá.

Mikor kiléptek az ajtón Matték házánál, Rose meglepve látta, hogy a kisfiú a teraszon sétálgat, és szinte minden másodpercben az eget fürkészi. Amint észrevette őket, mennyei boldogsággal rohant a Doktor felé.

- Doktor! – kiáltotta, ahogy a férfi karjaiba ugrott.

- Szia, Matty! – borzolta össze a kisfiú haját.

- Eljöttél – nézett rá csillogó szemekkel.

- Akkor indulhatunk is? – fogta meg Rose és ő a kisfiú kezét. – Egyébként tudom, hogy bejönnek neked a szőkék, de azért őt hagyd meg nekem, rendben? – kérte bennfentes hangon Mattet, miközben a kisfiú szinte úszott a boldogságban, hogy példaképe mellett lépkedhetett.

A kisfiú óvatosan Rose-re pillantott, majd komolyan bólintott.

- Ne aggódj, nálam akkor is te vagy a nyerő – suttogta a lány Matt fülébe, mire a kisfiú felnevetett.

A házból hirtelen ordibálás hallatszott ki, s a kisfiú boldog nevetése semmivé vált.

- Na, mi ez a rosszkedv? – vette fel Mattet a Doktor, s Rose-zal felváltva próbálta beszélgetésre bírni, elnyomva ezzel a bentről jövő veszekedést.

- Mi volt ez az egész? – kérdezte a Doktort, miután Mattet lefektették, hogy a holnapi napot kipihenve játszhassa végig.

- A szülei sokszor verik… és állandóan ordibálnak vele… amikor először találkoztunk, éppen egy Cybermenek által működtetett gyárban dolgozott – mesélte szomorúan.

- És Kayla?

- Ugyanez a helyzet. Jó barátok egyébként… legalábbis azok voltak, csak sajnos azóta nem találkoztak, hogy… de ennek nemsokára vége – közölte, miközben leparkoltunk.

A kislány ugyanúgy várta a Doktort, mint Matt. Elmondhatatlan öröm sugárzott az arcáról, ahogy megpillantotta, majd nyakát átölelve elaludt a karjaiban.

A következő nap csak a gyerekekről szólt. Azt játszottak velük, amit csak akartak, azt ettek, amit csak a szemük megkívánt.

Rose még sosem látta a Doktort ennyire… emberinek. Szinte el tudta volna képzelni, ahogy apa lesz belőle, és olyan rajongva szereti a gyermekeit, mint őket.

Kayla és Matt természetesen kiélvezte a figyelme minden pillanatát, s olyan szeretettel néztek rá, hogy Rose-nak belesajdult a szíve. Előre félt a búcsúzás pillanatától, s ahogy sejtette, nemcsak a gyerekek, de ő és a Doktor is sírva fakadt. Megígérte nekik, hogy máskor is eljön majd hozzájuk, azonban nem maradhatnak vele, hiszen még ha nem is a legjobb, de szüleik várják őket otthon.

Rose ezt erősen kétellte, ám miután a Doktor erőteljes léptekkel beviharzott az ajtón, határozott hangnemben helyre tette a szüleiket, illetve egy évre elegendő élelemmel ellátta őket, ő is belátta, hogy ez a legtöbb, amit tehetnek.

Fájó szívvel tértek vissza a Tardisba, a Doktornak azonban még volt egy meglepetése.

- Boldog karácsonyt! – mondta Rose-nak, majd olyan erősen ölelte át, mintha sosem akarná elengedni.

Elővett egy ajándékcsomagot a háta mögül, és a lány kezébe nyomta.

- Remélem, tetszeni fog – suttogta izgatottan.

Rose remegő kézzel fogott hozzá a csomagolópapír szétszedésének, s remélte, hogy a Doktor nem hallja vadul kalapáló szíve dobbanásait.

- Ez gyönyörű – nézett Doktorára csillogó szemekkel, majd ismét ajándékára emelte tekintetét.

- Szabad? – kérdezte a Doktor, és az ékszerre mutatott.

Gyengéden kivette a nyakláncot a dobozából, és Rose nyakába tette.

Amint ismét a lány elé lépett, Rose nem habozott tovább. Megcsókolta a meghökkent férfit.

- Köszönöm ezt a csodás karácsonyt – suttogta Doktora fülébe. 

KATT :))

Remélem, tetszett az első Doctor Who ficem! Véleményeteket légyszi írjátok meg kommentben, nagyon kíváncsi vagyok rájuk! :) xx