Első látásra: 4. fejezet

Egyszerűen nem hittem a szememnek. Még az is valósághűbb lett volna, ha maga a télapó áll a fal mellett, rám szegezve tekintetét. De nem ő volt. Hihetetlen. Azok a barna szemek, még így is teljesen rabul ejtettek, hogy valaki éppen majd kitörte a nyakamat.
- Te meg ki a franc vagy?! - kérdezte Mike. Honnan is tudhatná, hogy ki az az ember, aki immár két éve inspirál, aki immár két éve a példaképem?
- Az, aki eltöri a kezedet, ha nem veszed le róla most azonnal - jelentette ki határozottan. Nem tudom miért, de még szerintem egy kétszáz kilós agyontetovált motoros is kétszer megfontolta volna, hogy ujjat húzzon vele. Pedig aztán semmi ijesztő nem volt benne; barna haja kicsit összevissza állt, fehér fölsője pedig kiemelte testének körvonalát, ráadásul fekete farmere úgy állt rajta, hogy a gimi összes szépfiúja megirigyelte volna. De miért is agyalok ezen, mikor kis híján megismétlődött ugyanaz, ami alig több mint hónapja?
- Te vagy az új pasija? Hidd el, én már jártam ott, ahova te be akarsz jutni! - nézett rá kajánul. Hogy mi van?!
- Azt mondtam, engedd el. Nem hallasz? - azzal elindult felénk.
Éreztem, ahogy Mike szorítása enyhült az arcomon és picit hátrébb rántott. Ekkor tornacipőmmel hatalmasat tapostam a lábára - ami nyilván hatásosabb lett volna, ha magassarkúba vagyok, de eddigi tizenhat évem során ilyen kétszer fordult elő -, amitől ő hirtelen felugrott, miközben engem ellökött magától. Próbáltam minél távolabb csúszni tőle, ám mikor hátranéztem, már hűlt helye volt.
Ő viszont leguggolt mellém.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Öhmmm, azt hiszem igen - próbáltam kinyögni valami értelmeset. Valamiért hirtelen a szám is kiszáradt.
- Gyere, segítek felállni - azt hittem menni fog egyedül is, de mint kiderült nagyjából a karjaiba omlottam.
- Jaj, ne haragudj, csak elgémberedett a lábam - magyarázkodtam, miközben reméltem, hogy nem néz teljesen idiótának.
- Ugyan... - mosolyodott el.
- Nos, akkor azt hiszem... nekem mennem kéne - bár legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy mégis mit keres itt... vagy csak álmodtam volna ezt egészet? Ő... ebben az iskolában?
- Igen, igen, nekem is. Még be sem mutatkoztam, Zayn Malik vagyok - nézett rám egy kicsit szégyenlősen. Ez most komolyan megtörténik?
- Én, izé, Emma vagyok - rendben, következő cél, próbáljunk elmondani egy mondatot az izé használata nélkül.
- Nagyon örülök, hogy... - ám hangját elnyomta az üvöltözés, ami kintről jött.
- Zayn! Zayn! Merre vagy? - kiáltozták.
Ebben a pillanatban körülbelül tíz ember esett be az ajtón. Gyorsan felvettem a táskám, és kirohantam az előadóból.
- Hé, várj! - szólt utánam. Ám mire visszanéztem, már eltakarták a többiek.

Még volt hátra öt perc a kicsöngőig, így bementem a mosdóba, és magamra zártam az ajtót. Ahogy belenéztem a tükörbe, láttam, hogy körülbelül egy holdkóros öregasszonyra hasonlíthatok, aki épp most kelt fel. Fantasztikus. Ráadásul egy karcolás húzódott a nyakamon, az arcom pedig piros volt ott, ahol Mike megszorított. Bevizeztem egy darab vécépapírt - ugyanis kéztörlő már megint vagy még mindig nem volt -, és megmostam az arcom. Közben azon törtem a fejem, hogy mégis mit keres itt Anglia egyik leghíresebb fiúbandájának tagja?!