Első látásra: 5. fejezet

Ahogy kiléptem a lánymosdó ajtaján, beleütköztem Jennába. 

- Jaj, de jó, hogy itt vagy, már mindenhol kerestelek! - mondta.

- Én is téged... küldtem egy SMS-t is, ráadásul... - kezdtem volna bele a történtek elmesélésébe.

- Tudom, tudom, minden tudok. Sőt, mindenki tudja. Pont ezért nem voltam ma reggel első két órában. Itt van a One Direction az iskolában!!! - kiáltott fel. Tessék? Mindenki?

- Oké, de én nem erről akartam veled beszélni - kezdtem volna bele másodjára. 

- Hát, akkor miről? - nézett rám értetlenül. De mindegy is, siessünk, mert elkésünk.

- Mégis honnan? - de nem kaptam választ, mert ekkor majdnem rázuhantam barátnőmre, ugyanis magával ragadott a tömeg, ami a tornaterem felé hömpölygött.

Ahogy beléptem, pontosabban beestem az ajtón, rögtön megértettem, mire ez a nagy felhajtás. Mind az öt fiú, aki a One Directiont alkotja, ott állt teljes életnagyságban a színpadon, melyet mindig ide építenek fel, ha valami fontos esemény van a suliban. Természetesen mindenki az első sorba akart kerülni, ezért én néhány lábrataposást és hajráncigálást elszenvedve próbáltam minél hátrébb kerülni. Jennát nem láttam, de ő szerintem inkább vállalta a fájdalmat, csakhogy ott lehessen előttük.

A fiúk próbálták csendesíteni a többieket, próbálták elérni, hogy ne kelljen senkihez sem mentőt hívni. Talán a legjobb módszert találták ki, ugyanis elkezdtek énekelni. Nem egy dalt adtak elő, hanem csak dúdolták a hangokat. És így szépen lassan, de mindenki elcsendesedett. Nekem pedig, nem tehettem róla, de könny szökött a szemembe, ahogy minden mesterkélt dolog nélkül a tiszta hangjukat hallhattam.

Miután már csak a dallam zengte be a tornatermet, abbahagyták. 

- Sziasztok! - köszöntöttek mindenkit egy félmosollyal az arcukon. A srácok mellett állt az igazgatónk, aki körülbelül úgy izzadhatott, mint egy víziló. Szerintem azt sem tudta kik ők, ráadásul meg is volt lepődve, ugyanis ilyen izgalommal még sose jött ennyi diák ebbe a terembe. Most odalépett a fiúk elé, és kezébe kapta a mikrofont.

- Khm. Khm - ütögette meg. Köszöntök mindenkit ezen a jeles... eseményen! Ezek a kedves fiúk azért jöttek el ma az iskolánkba, hogy bejelentsenek egy fontos dolgot. Nem is szeretném tovább húzni az időt, úgyhogy át is adnám ezzel a szót a ... - One Directionnek súgták neki oda - a One Directionnek! - kiáltotta, mire csak újabb hangzavar lett.

Ekkor Harry megragadta az alkalmat, hogy mondhasson valamit. 

- Köszönjük, hogy ennyien, ilyen rövid idő alatt el tudtatok jönni. Reméljük, hogy senki nem bánja, hogy nem kell az órán ülnie - kacsintott ránk. Én Harry Styles vagyok, ők pedig itt a társaim... - azzal bemutatta őket. Mindegyikük intett egyet, majd Liam felállt és pár szót intézett hozzánk:

- Nyilván érdekel titeket, hogy miért is vagyunk itt. Páran talán tudjátok, hogy nemrég megrendeztünk egy versenyt, melyben a jelentkezőknek fel kellett énekelniük a Moments című dalunkat. 

- Először a legjobb harmincat választottuk ki, majd tegnap este lezártuk a versenyt - folytatta Niall.

- És az az érdekes helyzet állt elő, hogy kettő feldolgozás közül sehogy sem tudtunk dönteni. Így arra az elhatározásra jutottunk, hogy két győztest hirdetünk ki - mondta Louis.

- A csavar az, hogy mindketten ebbe az iskolába járnak. Így gondoltuk meglepjük őket, és titeket is azzal, hogy itt jelentjük be - fejezte be Zayn. 

Mindenki le volt döbbenve. Nem tudom, hányan küldtek be ebből az iskolából jelentkezést, de közülük az egyik én, a másik pedig Emily volt.

- Mivel hárman is bejutottak innen a legjobb harminc közé, így őket megkérném, hogy jöjjenek fel ide - kérte Niall. Jenna Doyle, Emily Clark és Aisha Mendez.

Jenna megkövült arccal indult el a színpadra. Jézusom. Ez nem lehet igaz. Mikor felért, rám nézett és nyelt egy nagyot.


Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy csak akkor kerül fel a következő rész, ha érkezik öt komment! :) Nagyon érdekelne a véleményetek, ezért határoztam így. Legyen szép életetek. xx