Első látásra: 10. fejezet

- ... Emily Clark - fejezte be. Kifújtam a levegőt és körbenéztem.
Nem tudtam, miért, de nagyon rossz előérzetem volt. Vajon ki lesz az, akivel csak azért, mert híres és jól néz ki, összejön? Ki lesz az, akinek elcsavarja a fejét? Ahogy végignéztem a fiúkon összefacsarodott a szívem. Ennyi együtt töltött idő után is tudtam, hatalmas szívük van. Nem élném túl, ha egyikük Em miatt szenvedne. Ráadásul, ha Zaynre gondoltam, hirtelen melegség öntött el, és elpirultam. Jaj, nekem.
- Értem... - válaszoltam elmésen.
- Remek - mosolyodott el. - Akkor anyukád vagy apukád mikorra várható? Nem akarunk zavarni...
- Nem zavartok - mondtam sietősen. - Bár, ahogy hallom, épp most áll be a kocsival.
- Úr isten, neked aztán jó füled van! - dicsért meg csodálkozó tekintettel.
Jóslatom beigazolódott, ugyanis a következő percben kulcszörgést hallottunk. Akkora már mindenki szépen ült a kanapén, én Jennával a fiúkéval szemköztin. Hirtelen mindannyian hátranéztünk, így anya majdnem szívinfarktust kapott, mikor egy üres lakás helyett nyolc emberrel találta szemben magát.
- Csókolom! - köszöntek egyszerre a srácok, mely még nagyobb megrökönyödést okozott anyumnak.
- Először is, nem vagyok annyira öreg, úgyhogy mindenki tegezzen nyugodtan. Másodszor pedig miért is van itt ennyi ember? - mondta legyőzve az első sokkot.
- Szia, anya! - mentem oda hozzá. - Hadd mutassam be neked a One Directiont. Légyszi, ülj le, szeretnénk veled valamit megbeszélni.
Ahogy a kanapé felé terelem, a fiúk sorban felálltak, hogy egyenként bemutatkozzanak anyumnak, majd mindannyian helyet foglaltunk.
Mialatt Harry vázolta a lényeget, láttam, hogy Zayn engem néz. Éreztem, hogy felforrósodik az arcom, a pirosság pedig elkezd felfelé kúszni a nyakamon. Nem kockáztathattam meg, hogy ránézzek, így a beszélgetésre koncentráltam.
Anya nem nagyon repesett az örömtől, tennem kellett valamit. Megkértem, hogy jöjjön föl velem a szobámba, hogy megbeszélhessük a dolgot.
Könyörgő szemmel Jennára néztem, aki hangtalanul formálta a szavakat, miszerint mindent rendben tart idelenn. Ettől kicsit megnyugodtam, már csak egy dolog miatt kellett aggódnom.

- Nagyon szépen kérlek, engedj el! - kezdtem bele rögtön, ahogy a szobám ajtaja bezárult.
- De mégis hogyan tehetném? Tizenhat éves vagy..., épp hogy kikeltél a tojáshéjból és máris öt fiúval akarsz világ körüli turnéra menni? Mi lesz a sulival? Mi lesz velem? - kezdte sorolni kételyeit.
- Anya, figyelj. Nagyon nagyon nagyon nagyon fontos nekem az éneklés. Ők azok, akiknek elhiszem, ha azt mondják, hogy tudok énekelni. Ők azok, akik miatt túléltem azt, ami történt. A sulit bepótolom, veled pedig minden nap beszélni fogok telefonom. Ráadásul nemcsak én megyek, hanem Emily is. Ketten nyertünk - próbáltam bedobni az utolsó mentőkártyát.
- Nem is tudom... - ült le az ágyamra. Azonban abban a pillanatban fel is pattant.
- Gyere, menjünk le, lenn elmondom! Addig kitalálom - mondta mosolyogva. Remélem, jól sejtettem a válaszát.
Óvatosan lépkedve értem be a nappaliba, ahol már mindenki izgatottan várakozott - mintha egy vizsgán lettünk volna. Anyukám - mint a tanár - beállt középre, majd szólásra nyitotta a száját.
- Ha megígéred, hogy mindennapos kapcsolatba leszünk, ha megígéred, hogy bepótolod a sulit, és ha megígéritek, hogy vigyáztok rá, akkor elmehetsz! - mondta félig szomorúan, félig boldogan.
A fiúk természetesen mindent megígértek, szaporán bólogattak. Én majd kiugrottam bőrömből, ugrálva öleltem meg a mellettem álló Jennát.
Egy gond volt, mellettem nem Jenna állt.
Mindenki meglepődve nézte a jelenetet, mikor Zayn és én önfeledten borultunk egymás karjaiba. Állam a vállába fúrtam, ő pedig szavakat mormolt a fülembe.

Meghoztam hát a következő részt, remélem elnyerte a tetszéseteket! :)

Véleményeitek most is, ha lehet kommentben írjátok meg, köszönöm az előzőhöz érkezetteket! Nagyon nagyon jól estek!!! :')

LOVE LOVE

Flóra x