Első látásra: 11. fejezet

- Nagyon örülök, hogy velünk jössz - suttogta.
Aztán, mintha áramütés ért volna minket, elengedtük egymást. Meglepődve láttuk azonban, hogy ahelyett, hogy zavartan fordultak volna el a szobában állók, mindenki ránk mosolygott. Louis rám kacsintott, majd azért a szituáció lecsengése érdekében hozta szokásos formáját, és ő került a történések középpontjába. Én Jennára néztem, aki boldogan vigyorgott Niall mellett állva, mindkét hüvelykujját feltartva jelezte, tetszett neki,  amit látott. Most már csak nekem kellett eldöntenem, meg tudok-e birkózni ezzel az egésszel.
Nem segített továbbá az sem, hogy anya rémszigorú arccal pillantott rám, tudtomra adva, nem szeretné, ha ebből bármi megismétlődne.

Egész életemben szabályok szerint éltem. Mindennek és mindenkinek próbáltam megfelelni. Tanulmányaim során tartottam a kitűnő átlagot, mindig időben hazaértem, sosem volt barátom, hiszen túl fiatal voltam hozzá...ám egyszer egy olyan hiba csúszott 'tökéletes' életembe, amely örökre megváltoztatta azt. Anya csak nagyon ritkán beszélt róla, inkább el akarta felejteni. Én pedig megtettem neki azt a szívességet, hogy nem próbálom vele megvitatni a történteket, nem avatom be gyógyulásom fő okába. Ez pedig a zene volt.
Tudta ugyan, hogy egyre többet énekelek, de azért, hogy minél hamarabb újra önmagam lehessek, nem tett ellene semmit, ugyan támogatni sem támogatta. Sőt.
Nem tudhatta, hogy ennek az öt fiúnak köszönhetek mindent, nem tudhatta, hogy sok közük van ahhoz, hogy még mindig életben vagyok. Nem tudhatta, így nem hibáztathattam azért, amit ezután tett.

- Emma! Azonnal gyere fel velem a szobádba! - jelentette ki, miután a többiek kimentek a konyhába, hogy ismét igyanak egy csésze teát. A hangulat újra feszültté vált, amit mindenki észlelt. A kezdeti öröm lecsengése után mindannyian észrevették, hogy van, aki nem boldog amiatt, amit látott.
- Megyek, anya - siettem utána a lépcsőn. Nem számítottam semmi jóra.
- Ez mégis mi volt?! - kérdezte éles hangsúllyal, miután becsapta az ajtót. Lenn valószínűleg mindent hallottak.
- Se... semmi. Csak megöleltem Zaynt, hiszen ő állt mellettem. Először hirtelen azt hittem, hogy Jenna az, ezért történt az, ami - próbáltam menteni a menthetőt.
- Igen, valószínűleg ezért lógtatok egymás nyakába perceken keresztül - nézett rám szúrós szemmel.
- De anya... Rendben, nem fog megismétlődni újra - ígértem meg halkan. De mi van, ha mégsem tudom betartani azt, amit ígértem?
- Nem is, mivel nem fogsz velük elmenni teljes két hónapra!
- Tessék? Anya, légyszíves, ez nekem nagyon fontos! - fogtam könyörgőre.
- Tudom, szívem, pontosan ezért engedtelek el először. Nem értem ugyan, mit is jelent ez számodra pontosan, mit jelent számodra ez az öt fiú, de azt látom, hogy sokat. Azt viszont nem felejthetem el, hogy én felelek érted, és nem történhet meg az... ami egyszer már megtörtént. Egyszer már magadra hagytalak, egyszer már elengedtelek egy fiúval, még egyszer nem fordul elő - jelentette ki kissé könnyes szemmel.
- Zayn teljesen másmilyen, mint Mike - bizonygattam. - Ráadásul nemcsak vele engednél el... és ha gondolod szóba sem állok vele többet! - azt ugyan nem tudom, hogy fogom kivitelezni, ugyanis magamnak sem merem bevallani, milyen érzéseket táplálok iránta, de ha ez kell ahhoz, hogy legalább csak a közelében legyek, akkor megteszem.
- Kicsim, nem bírnád ki. Láttam, hogy néztek egymásra. Ha ismerném ezt a fiút..., de azt hittem, hogy Mike-ot is ismerem, mégis mit tett! Ők ráadásul öten vannak... nem engedhetlek el! - ezzel szorosan magához ölelt, majd az ajtóhoz ment. - Sajnálom.
Ahogy kiment, láttam, hogy minden vendégünk a szobám előtt csoportosult. Liam, Niall és Jenna anya után mentek, hogy beszéljenek vele, Zayn, Louis és Harry pedig velem maradtak. Az utóbbi két fiú szomorúan nézett rám, majd megölelt és halkan suttogták, hogy minden rendben lesz. Továbbá biztosítottak arról, hogy ugyan fogalmuk sincs, mi történt aközött a fiú és köztem, de ők sosem bántanának engem, és vigyáznának rám. Mintha ezt eddig nem tudtam volna!
Miután elmentek, hogy megkeressék anyumat, Zayn leült mellém az ágyra.
- Ki az a Mike? - kérdezte.
- Akitől megmentettél délelőtt.
- És mit tett veled? - éreztem, ahogy ökölbe szorul a keze.
- Erről inkább ne beszéljünk - válaszoltam elhalóan, majd a mellkasára hajtottam a fejem.
- Hihetetlen, hogy alig pár órája ismerlek, és mégis mit érzek irántad... - suttogta, miközben a hajamat simogatta.
Néhány perc eltelte után felemelte fejemet, majd komolyan belenézett a szemembe.
- Ha anyukád mégsem gondolná meg magát, szombaton, hajnalban érted jövünk. Pakold össze a cuccodat, a többiről gondoskodok - mondta, és egy gyors puszit nyomott az arcomra.
Jézusom, mi történik velem?

Köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket és lájkokat! Nagyon sokat jelent!! <3 :)
LOVELOVE
Flóra xx

!!: Mostantól minden fejezetet tudtok lájkolni a facebook like gombja segítségével, továbbá készítettem egy oldalt neki a facebookon. :) Megosztani ééér! xx
KATT