- Jól vagy? - jött oda hozzám Zayn.
- Igen - válaszoltam halkan, kicsit feszengve.
- Nos - csapta össze a kezét Louis -, nincs több lazsálás, hóbortos expasik megfenyítése, nekünk itt egy showt kéne összehoznunk! - kiáltotta, sikeresen terelve el rólam a figyelmet.
Hálásan pillantottam rá, mire csak elmosolyodott, s legyintett. Niall egy gyors puszit nyomott Jenna arcára, majd Liam és Harry nyomában követte Lout a színpad irányába.
- Elmeséled majd valamikor, ki is ez a srác? - nézett rám aggódva.
- Igen - feleltem rekedten. Nem voltam még kész arra a beszélgetésre.
Zayn láthatta rajtam az enyhe sokkot, ami a mai nap eseményei váltottak ki, ugyanis szorosan magához ölelt, majd egy homlokpuszi után felsétált a srácokhoz az emelvényre.
Jennával megszavaztunk magunknak egy kis pihenést, így kerestünk gyorsan egy üres osztálytermet. Egy-egy üdítővel a kezünkben foglaltunk helyet, majd egymásra meredve ültünk pár percig. Mindketten a történések hatása alatt voltunk, próbáltuk felfogni, hogy minek lettünk a részesei.
Több percen át egyikünk sem szólt egy szót sem, majd egyszer csak ismerős dallamok felcsendülésére lettünk figyelmesek. Hirtelen, boldogan vigyorogva pattantunk fel, s mint két fiatal lány, akit csak a zene éltet, siettünk vissza a terembe. Az ajtónál tovább azonban nem jutottunk, tömve volt a színpad előtti tér. Így fogtuk magunkat, s hátsó utakon keresztül belopóztunk az öltözőkbe, onnan pedig a 'backstage'-nek kikiáltott, szinte üres folyosóra.
Alig pár ember lézengett arrafelé, a többség inkább a banda látványát választotta ahelyett, hogy normálisan lélegezni, illetve táncolni tudjon a pörgős ritmusra. Jennával némán egymásra nézve döntöttük el, hogy nem tolongunk fölöslegesen, inkább hátul élvezzük az ingyenkoncertet.
Rengeteg közös pillanatot éltünk át az elmúlt év folyamán, mely alatt, előtt vagy akár után ezeket a számokat hallgattuk meg. Igazából a versenyre is ezért jelentkeztem, hogy részese lehessek annak, amikor a több száz ember életét megváltoztató szövegek, ritmusok létrejönnek. Belegondolva abba, hogy mindez valóra fog válni - ráadásul néhány ember rendkívül közel került is hozzám -, minden fáradozás, izgulás, körömrágás megérte. Még az is, hogy rengetegen a halálomat kívánják. Bár, ehhez még nagyon hozzá kell szoknom.
- Elkalandoztál? - szólított meg hirtelen Jenna.
- Öhm, egy kicsit - mosolyodtam el.
- Azt látom. Épp félidő van, nemsokára hátra jönnek, bár ahogy látom, mások is - mutatott félszegen a felénk toluló lányok hadára.
- Azt hiszem jobb lesz, ha keresünk megint egy menedéket - ragadtam meg barátnőmet.
Megtaláltuk a 'One Direction öltöző' feliratú termet, így jobb ötlet híján oda támolyogtunk be. A padokon három izmos óriás ült, akik gorombán néztek vissza ránk.
- Hát, ti meg kik vagytok? - vetette oda foghegyről az egyikük.
- Mi, hát izé... - kukultam meg.
- Jenna Doyle vagyok - lépett oda hozzá határozottan barátnőm. A fickó valószínűleg nem volt hozzászokva, hogy valaki nem ijed meg tőle, meglepetetten rázta meg a felé nyújtott kezet.
- Matty Kendall. Örvendek - jegyezte meg, majd társaiknak odaintve elindultak felém, miután Jennát felkapták a földről.
- Hé! - kiáltottam oda, ám minden ellenkezés hiábavaló volt, karon ragadtak minket, és mintha csak tollpihék lennénk, vittek az ajtó felé, mondván, itt nem tartózkodhatunk.
Ahogy kinyílt az ajtó, öt fiúval találtuk szemben magunkat, akik sietős léptekkel haladtak volna befelé, ám mihelyst észrevették a kialakuló helyzetet, megtorpantak.
- Csak két rajongó, akik azt hitték, megvárhatnak titeket az öltözőben - legyintett az őr, s már rakott is volna le minket nem éppen szelíden, mikor a szúrós tekintetek megállították.
- Azonnal tegye le, illetve engedje el őket! - követelték a fiúk, mi pedig hirtelen a földön találtuk magunkat.
- Jól vagytok? - kérdezte Harry, mire bólintottunk.
- De hát, én azt hittem, hogy... - magyarázkodott az óriás.
- Hogy mi? Hogy csak úgy felkapdoshatja az embereket? Még ha nem is Niall és Zayn barátnői lennének az illetők, a rajongóinkat se merje soha így kitaszigálni! - szólt parancsolóan Liam.
Niall és Zayn barátnői?! Szinte egyszerre néztünk egymásra Jennával, aztán pedig a két említett fiúra.
- Értettem... - hunyászkodott meg.
A srácok bosszúsan kerülték ki a három megszeppent 'kidobófiút', majd minket is magukkal húzva, bementek az öltözőbe.
- Minden rendben? Ne haragudjatok... - jött oda Louis.
- Persze, semmi gond... legalább ezt is felírhatom a napi tapasztalatok listámra - mosolyodtam el.
- Jut eszembe, hogy van az arcod? Nemrég mesélte a hősszerelmesünk - kacsintott rám Lou, Zayn felé bökve.
- Már jobban, köszönöm - nevettem fel.
- Ki is itt a hősszerelmes? Aki Em körül legyeskedik? - bokszolt bele játékosan barátja karjába, miután meghallotta nevét.
Fáradtan ült le mellém, fejét vállamra hajtotta. Szemben velünk Niall épp Liammel szócsatázott, Harry pedig Jennával társalgott. Louis, miután otthagyott minket, az utóbbi társasághoz igyekezett, miközben mindenkinek dobott egy üveg vizet.
- Egyébként minden napotok ilyen mozgalmas? - kuncogtam.
- Hidd el, ilyen mozgalmas két napom még sosem volt - emelte fel fejét Zayn, s féloldalas mosollyal karjaiba vont.
- Láttam, hogy meglepődtél, mikor barátnőt mondott Liam - nézett rám komolyan.
- Még sosem voltam senkinek sem a barátnője - vallottam be félszegen, mire nagyra nyílt szemekkel adta tudtomra meglepettségét.
- Tényleg? Hát, akkor büszkén jelentem be - már ha te is úgy gondolod -, hogy immáron az én barátnőm vagy - közölte hangosan, mire minden szempár felénk fordult. Zavaromban barátom vállába fúrtam az arcom.
- Neee mááááááár - kámpicsorodott el Louis. - Ne vedd el tőlem! - rohant oda hozzám, s pajkosan magához ölelt, miközben Zaynt kérlelte, hogy adjon engem vissza neki.
- Örülök nektek - suttogta a fülembe, mire én boldogságtól mámoros szívvel öleltem vissza.
- Az ifjú párra - emelte fel poharát Liam, s mindenkivel koccintott az üveg segítségével.
Zayn nevetve vont vissza magához, én pedig izgatottan tekintettem végig társaságunkon.
Alig pár napja ismertem őket, mégis családként viseltettünk már egymás iránt.
A meghitt, bohóckodós hangulatnak a második 'félidőt' jelző csengő hangja vetett véget.
LOVE
Flóra x
LIKE Xx
csak egy szó :D
VálaszTörlésimádom *-* =)
várom a folytatást! :D
Szia!
VálaszTörlésMég nem volt időm elolvasni a mostani részeket, de pótolom, amint tudom. Addig is nézz be hozzám, mert vár ott rád valami! ;)
Pusszantalak
Szia!
VálaszTörlésSzóval szeretném elmondani hogy remekül írsz, legjobban a Louis-os novella fogott meg, és ezért van számodra egy ajándék a blogomon! xoxo: Allie
Nagyon szépen köszönöm LittleStar! :))
VálaszTörlésChi és Allie nektek pedig nagyon szépen köszönöm a díjat. Nagyon nagyon sokat jelent, tényleg! <3
xxx
mint mindig, izgatottan várom a folytatást. ^^
VálaszTörlés