Első látásra: 23. fejezet/3. rész

Nagyokat pislogtam. Szinte még a hangok sem jutottak el a tudatomig, nemhogy a kórház parkolójában felállított hatalmas színpad, melyet virágcsokrok vesznek körül, ráadásul egy bosszantóan vörös, rettentően puha - mezítláb voltam, és tényleg, nagyon nagyon puha - szőnyeg vezetett a rögtönzött első sor, első székéhez.
- Innen átveszem - kapott fel karjaiba Zayn, majd óvatosan talpra állított.
- Mi ez? - leheltem a nyakába.
- Meglepetés! - vigyorodott el, s máris visszarohant a fiúkhoz.
Ügyetlenül tipegve fordultam néhányszor körbe, nem bírtam betelni a hely varázsával. A komor, számomra csak rossz érzéseket keltő helyet meséssé, mindenkit elbűvölővé változtatott át. Bántó könny szökött a szemembe, ahogy eszembe jutottak az itt eltöltött napok, ám ahogy a hihetetlenül jóképű, fantasztikus kedvességgel és odaadással rendelkező barátom egy szál rózsával visszatért hozzám, örömkönnyek peregtek le az arcomon.
- Mi a baj? Valami nem tetszik? - kérdezte rögtön, s máris félig magához húzott.
- Dehogy, nincs semmi gond... Csak... ez nagyon szép - mosolyodtam el.
- Anyukád mondta, hogy miket kellett átélned itt, és mivel az elmúlt időszak sem segített abban, hogy boldog légy, gondoltam megleplek - suttogta a fülembe. - Most viszont mennem kell, hogy végképp belém szerethess.
Nevetve indult vissza, ám én utána botladoztam, és egy 'köszönöm, hogy vagy nekem' csók keretében búcsúztam el tőle az előttünk álló néhány percre.
- Ott jön anyukád! Ja, és Jenna már a helyeden vár - közölte sietve, még mielőtt Louis elráncigálta volna mellőlem.
- Kicsim! - kiáltotta, s karjaiba kapott. - Annyira örülök, hogy így látlak! Tegnap éjszaka itt voltam, de éppen aludtál, reggel pedig haza kellett mennem, hogy segítsek Zaynnek mindent elintézni - kacsintott rám, de faggatódzó kérdéseimre természetesen semmit sem reagált.
- Eeeeem! - ugrott rám Jenna is, miután anya rejtélyes nézések közepette odakísért a helyünkhöz.
Észre sem vettem, mennyi ember gyűlt össze körülöttünk. Mondjuk, mit is vártam? Végül is a One Direction volt a színpadon, teljes életnagyságban. Néhány lány bosszúsan méregetett, míg mások feltartott hüvelykujjal jelezték szimpátiájukat. Mivel rengeteg hely szabad volt még, gyorsan felálltam - már, amennyire tudtam - és közelebb mentem a kijjebb álló közönséghez.
Teljesen átéreztem, hogy milyen lehet nekik ilyen közel lenni a kedvenceikhez, így azt tettem, aminek fordított helyzetben én is nagyon örültem volna.
- Miért jöttök közelebb? Van még nagyon sok hely! És szerintem a fiúk szívesen találkoznának veletek - mondtam, miközben éreztem, hogy elpirulok a nagy hallgatóság láttán. Sosem szerettem ennyire a középpontban lenni.
A többség boldogan, szinte megilletődve lépegetett közelebb, azonban négy lány, aki kissé hátrébb állt, maguk előtt lökve a többieket próbáltak minél hamarabb a színpad elé jutni.
- Lúzer - nézett rám az egyik lenézőn, mire szorosabbra húztam magamon a pulcsimat. Szinte égetett a pillantása, ahogy végigtekintett rajtam.
Kisebb sikítások jelezték, hogy valaki közeledik a csoportunkhoz, főleg, miután rengetegen vártak arra, hogy vajon mit reagálok az előttem tornyosuló lánynak.
- Valami baj van? - kérdezte Louis közvetlenül mellettem, pontosan eltakarva a színpadon állók elől a kilátást.
- Semmi. Csak éppen megdicsértem, hogy milyen szép pulcsija van Zayn barátnőjének - közölte mézesmázos hangon, kiemelve az utolsó két szót.
Louis kétkedve nézett rám, ám egy hang sem jött ki a torkomon. Legszívesebben visszamentem volna a kórterembe, de tudtam, hogy ezt nem tehetem meg Zaynnel, így lelkemet felvértezve vártam a további szidalmakat.
- Nem igaz! Azt mondta rá, hogy lúzer! - kiáltották többen is a körülöttünk állók közül.
- Köszönjük Emma, hogy idejöttél hozzánk, és közelebb hívtál minket - vált ki egy szőke hajú leányzó a sorból, és gyorsan két puszit nyomott az arcomra. - Ne figyelj az utálkozókra, fantasztikusan néztek ki Zaynnel, és örülök, hogy meggyógyultál! - suttogta a fülembe.
- Köszönöm - mondtam neki, mire bátorítóan bólintott.
- Igazán megválogathatnád a szavaidat, ifjú hölgy. Emma semmi rosszat nem tett veled, sőt, amint látom, csak jót kaptál tőle. Ha az elkövetkező időben nem tudsz máshogy viselkedni, jobb lenne, ha elmennél - közölte Lou a szemével szikrákat szóró lánynak, aki csak bosszúsan köpött egyet maga elé, egyenesen felém.
- Paul, megtennéd, hogy megbizonyosodsz róla, hogy ez a lány nem vesz részt az Emmának szánt eseményen, melyre ő gyakorlatilag meghívott mindenki mást is? - szólt élesen, mire a közelben állók tapsolni kezdtek.
- Azért nem kell ennyire felnagyítani, ha már elkezdtétek volna, biztos odajön mindenki. Nem volt ez annyira nagy meghívás, végül is szabad téren vagyunk - habogtam, miután Louisval visszafelé tartottunk a helyemhez.
- Em, akkor is, nem mindenki tette volna meg ezt - mosolygott rám.
- Köszönöm... köszönök mindent - pillantottam rá hálásan. - Jaj, és azt megtennéd, hogy nem szólsz erről Zaynnek? Nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak bajt tudok okozni.
- Emma, istenem, bonita, ez nem a te hibád volt - rázta a fejét.
- Nem baj, akkor sem szeretném - néztem rá kérlelően.
- Jó, jó, lakat a számon - nevetett fel. - Most pedig hagyd abba az idegeskedést és ülj le szépen.
- Igenis! - szalutáltam bohóckodva, majd leültem Jenna és anya közé.
Ahogy körbepillantottam, észrevettem, hogy rengetegen néznek kíváncsiskodó tekintettel, de nemcsak engem övezett ekkora érdeklődés, hanem a mellettem ülő Jennát is, aki idegesen tapogatta a szoknyáját.
Közvetlenül a színpad előtt hatalmas tolongás volt, egy lányt pont elénk löktek ki.
- Gyertek ide, üljetek le a helyünkre! - kiáltottuk szinte egyszerre Jennával.
Tudtuk, hogy nekünk még sok alkalmunk lesz arra, hogy lássuk a fiúkat, míg az itt állók nagy részének, talán ez a legnagyobb élménye életében.
Ahogy felálltunk a helyünkről, és felnéztünk a színpadra, Zayn és Niall büszke szempárjával találtuk szembe magunkat.Visszamosolyogtunk, majd Jenna felajánlott karját elfogadva, kissé rátámaszkodva álltunk meg végül a pódium szélénél.

Remélem, hogy tetszett az új rész! :)
Flóra xx

KATT (: