Rosszul vagyok. Hirtelen jött hányinger tör rám, és csak nagy nehézségek árán tudom elfordítani a fejem, és a mosdó felé venni az irányt. Érzem a pillantását a hátamon, de egy dologban biztos vagyok: nem adom meg neki még egyszer azt az örömöt, hogy összetörni lásson.
Képes volt a szemembe hazudni, azt mondani, hogy szeret... látom, mennyire, hú, de nagyon! A lábamból kiszáll az összes erő, neki kell támaszkodnom a falhoz. Botladozva jutok el a bejárati ajtóhoz, majd balra veszem az irányt. Ahogy belépek a nyüzsgő diákok forgatagába, elveszem. Zsong a fejem, és csak az a pillanat lebeg a szemem előtt, mikor ők...
Erős karok fognak közre, rögtön tudom, ki az. Dühtől vezérelve kapálózom, ki akarok szabadulni a szorításából, de mintha meg sem érezné. Egy dolgot azonban elértem: egyre több szempár fordul felénk, néhányan még is állnak. Azt nem tudom, hogy segíteni vágyás vagy csak a kíváncsiskodás vezérli őket, ám ezzel elérem, hogy Harry megszólaljon mögöttem.
- Lu... Lucida, ne kapálózz már! - utasít erősen, mitől kicsit megrémülök. Valószínűleg érezte összerezzenésem, ugyanis sokkal gyengédebb hangon folytatja. - Kérlek...
Mivel erőm híján vagyok és a fejem is egyre jobban hasogat, eleget teszek kérésének. Egy cél lebeg a szemem előtt, minél hamarabb egy ágyban találjam magam.
- Engedj el! Haza szeretnék menni - mondom higgadt hangon.
- Alig tudsz járni. Nem foglak így hazaengedni - közli.
- De hazafogsz - már érzem is, ahogy elhagyja az ereje, megérzi a hanglejtésem mögöttes értelmét, és pár pillanaton belül minden végtagom szabad.
- Valamit el szeretnék neked mondani - kezdi, de én nem vagyok rá kíváncsi.
Könnyeimet már alig bírom visszatartani, így minden elköszönés nélkül vágtatok ki az iskola kapuján. Egy rövid séta után már otthon is vagyok. Az ember azt hinné, hogy megnyugtatja az egyedüllét, ám én csak még eltökéltebb leszek.
Nincs itthon senki. Remek. Ennél tökéletesebb már nem is lehetne. Hirtelen csörögni kezd a telefonom, de miután észreveszem a hívó nevét, hozzávágom a falhoz. Többé már úgysem lesz rá szükségem.
---------------------------------- Harry -------------------------------------
Kinyomott. Idegességemben az ajkaimat harapdálom, rendkívül rossz szokás. Rettenetesen aggódom érte, de fogalmam sincs, mihez kezdjek. Utánamenjek? Igen, az lesz a legjobb. Öles léptekkel indulok el a házuk irányába, és azon gondolkodom, vajon csak rontani fogok-e a helyzeten, vagy minden rendbe jön?
Szeretném neki elmondani, hogy mennyire fontos nekem, hogy mindenkinél jobban szeretem, s a kapcsolatom Kattel - aminek ma szakadt vége - csak egy rossz döntés következménye volt.
Hirtelen rettegő érzés kerít hatalmába, amint belépek a nyitott ajtón. Majdnem rálépek a falhoz csapott telefonra, s ekkor már tudom, hogy nagy baj van. Egy pillanatra lefagyok, majd a csobogó víz irányába indulok el. Nem érdekel, hogy esetleg más e az, betöröm az ajtót.
- Jézusom... - s már ugrok is a kést maga felé tartó szerelmemhez.
- Nem bírtam megtenni - nevet fel hisztérikusan.
- Nem is kell... ne tedd meg, kérlek! Annyira szeretlek. Ha tudnád, mennyire... Egy idióta, barom állat voltam, mindvégig beléd voltam zúgva. Szakítottam Kattel - hadarom egy szuszra, ő pedig értetlenül néz rám.
- Engem szeretsz? - kérdezi hitetlenül.
- Ki mást szeretnék? - mondom, s remegő testét a karjaim közé vonom.
Maros Timinek sok szeretettel! :)
Flóra xx
KATT :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése