Csak egy ostoba játék volt... //Sherlock//

Komoran állt a villamoson. Ismét, talán századjára is lepergett előtte az a bizonyos utolsó beszélgetés. Három éve annak már ugyan, de mégsem volt képes megszabadulni a reménytől, attól, hogy valamit nem vett észre, nem jól értett, és egy nap – talán a main – újra hírt kaphat róla. Ideje lenne már – gondolta fanyarul.

Ugyanazon az útvonalon haladt, amin három esztendeje is, két éve, sőt tavaly is. Ahogy leszállt a megfelelő megállónál eszébe jutott egy nevetséges ellentmondás, s halkan fel is nevetett. Ezen a napon győzte le. Örülnie kéne, de valahogy csak a keserűség savanyú ízét érezte. Nem erre számított, mikor kihívta ellenfelét az utolsó „párbajra”. Azt hitte, hogy minden visszatér a rendes kerékvágásba, miután őt, a mindenki által csak a „nagy Sherlock Holmes”-ként emlegetett nyomozót földre kényszeríti. Az igazság azonban az volt, hogy hiányzott neki. Nem bírt magával mit kezdeni, senki nem ért fel az intelligenciájához. Más szóval: unatkozott.

Elmélázva tépett le egy-két virágot a temető bejáratánál. Hiába volt távol az év nagy részében Londontól, a sírhoz vezető utat álmában is le tudta volna rajzolni. Merev léptekkel ült le végül, kezében a növényeket szorongatta. Rengeteg, szebbnél szebb csokor hevert körülötte, nevetségesnek érezte magát. Mintha jelentene valamint néhány kóró.

- Tudod, én nyertem – közölte végül csöndesen, mintha ez számítana számára valamit. –Meg kellett volna tudod csinálni! – üvöltötte torkaszakadtából.

Egy pillanatra megnyugodott, ám utána ismét erőt vett rajta a düh.

- Hiszen csak egy játék volt, Sherlock, hát nem érted?! Szükségem van rád. Az ellenségre, aki megéri a fáradozást. Ha én képes voltam eljátszani a halálomat, akkor te miért nem?! Csak egy ostoba játék volt… - temette kezébe az arcát.

Mikor ismét felnézett, már állt előtte valaki.

- Te mit keresel itt? – szűrte fogai közt a szavakat.

- Halottat látogatok – felelte közömbösen.

- Tűnj el innen! – hangjában az utálat, a harag mellett más is volt, mellyel Jim nem tudott mit kezdeni.

Túlságosan is sok szenvedést látott ennek az embernek az arcán, minthogy azt el lehessen mondani. Három éve látta őt is utoljára. Mára megöregedett. Nem, inkább belerokkant a fájdalomba.

- Fogunk még találkozni, John – mondta, mielőtt felállt volna.

Végül kikerülte, s még egy utolsó pillantás vetett legjobb ellensége sírkövére.

- Csak egy ostoba játék volt, s te nem követted a szabályokat, Sherlock. Azok márpedig megtiltották, hogy tényleg megtedd, amit mondok.

Már a temető bejáratánál járt, mikor meghallotta. Meghallotta egy ember keserves sírását, s hátratekintés nélkül is tisztában volt vele, hogy valaki térden állva, összeroppanva várja vissza legjobb barátját.