2 órával később.
- Megmondtam, hogy ne menj oda soha többet! - mondta már el vagy ezredszerre is anya. Nem igaz, hogy nem tudod betartani!
- És akkor mégis mit kéne csinálnom, mikor te sem vagy itthon sosem? Üljek itthon, és unjam magam halálra? Vagy többet nem mehetek sehova, mert lehet, hogy ő is ott lesz? - komolyan nem értettem, hogy mit vár tőlem. Nem az én hibám, hogy Mike is szereti a könyveket... végül is ez volt az egyik ok, ami miatt más volt, mint a többi srác. Mint később kiderült nem csak ebben nem hasonlított a korabeliekhez.
- Kicsim, én csak arra kérlek, hogy próbáld meg elkerülni - nézett rám könyörgő szemekkel. Annyira nem ér, hogy mindig bűntudatot tud bennem kelteni.
- Szerinted én nem szeretném? Szerinted én nem vágyom arra, hogy soha többet ne lássam? Szerinted én nem szeretném azt, ha végleg elfelejthetném azt a báli éjszakát? - azzal megfordultam, és felrohantam a szobámba.
Miért kellett ott lennie? Egyáltalán miért mentem el, amikor nagyon jól tudtam, hogy valószínűleg ott lesz. Mikor beléptem a hűvös könyvtárszobába, és rögtön az ő szemeivel szemben találtam magam, megint eszembe jutottak azok az érzések, azok a rettegéssel teli percek, amiket ő okozott. Mint általában most is megpróbált velem beszélni, megpróbálta megmagyarázni azt, amit lehetetlen. Megint megpróbált félrehívni, és mint a múltkori - és egyben utolsó - alkalom során megpróbálta rám erőszakolni akaratát. Nem elég, hogy találkoznom kell vele, de még zaklatnia is kell... Szerencsére, mint eddig minden egyes találkozásunk során, a főnöke - aki tudta, mit tett - rászólt, így kénytelen volt arrébb állni.
--------------------------------------------------------------------------
- Emma! Emma! - hallottam meg barátnőm kiáltozásait, ahogy futott utánam a folyosón. Épp bioszra siettem, ahonnan nagyon nem akartam elkésni, mert a legutóbbi eset során Ms. Gimble majdnem leszedte a fejem az egész osztály előtt.
- Jenna, ne haragudj, de most nagyon sietnem kell. Már így is késésben vagyok. Suli után úgyis találkozunk. Legyen a szokásos helyen, rögtön kicsöngetés után, jó?
- Rendben, de... - próbálta gyorsan elhadarni.
- Tényleg bocsi, de mennem kell! Szia! - rohantam el.
Miután kicsengettek az utolsó óráról is, elindultam a titkos helyünk felé. Na, nem kell rögtön egy szupertitkos bázisra gondolni, de azért mi nagyon szeretjük, legalább ott egyedül lehetünk. Elhagyva a suli utcáját, balra fordultam, majd a kávézó hátsó bejáratához mentem. Beugrottam a kis résen, ami egy megvilágított tetőtéri szobához vezetett. Jenna már ott volt, és egy papírt lobogtatott a kezében.
- Végre, hogy ideértél. Na, gyere, muszáj elmesélnem valamit - siettetett.
- Mi annyira sürgős? - érdeklődtem.
- Idézem: "Neked van az egyik legjobb hangod a világon, imádom azt ahogyan énekelsz, és amilyen érzéseket kiváltasz belőlem. " Folytassam?
- Te most miről beszélsz? Ne viccelődj már velem!
- Viccelődni? Tessék, direkt azért nyomtattam ki, hogy lásd. Ezek a kommentek érkeztek tegnap óta a videóhoz. Még mindig nem hiszed el, hogy van hangod?
Tényleg igazat beszélt. Legalább harmincan véleményezték az általam előadott dalt, és egyikük szerint sem rossz. Ilyen nincs.
- És tudod mi a még jobb? BENNE VAGY AZ ELSŐ HÚSZBAN! - kiáltott fel, legalább olyan hangerővel, hogy ha nem vigyázunk, hamarosan lebukunk az 'alsó szomszédaink' előtt.
- A miben?
- Jaj, hát a fiúk kiválasztották az eddig feltöltött videók közül - ami körülbelül ezer, ha nem több - a legjobb húszat. És te benne vagy!!! - az utolsó szavakat szintén dobhártyaszaggató stílusban kiáltotta.
- Ne már, az nem lehet. Valamit félrenéztél. Ez mind szép és jó, és tényleg boldog vagyok a kommentek miatt, de Jenna, ugye te sem gondolod komolyan több ezer felénekelt dal közül az enyém az egyik legjobb?!
- Pedig még a Twitterre is kiírták! Tessék, nézd meg! - tolta elém a telefonját.
*Sarah Gimber, Monica Richardson, Gemma Zick, Jenna Doyle, ... - videója bekerült a legjobb harminc közé! Gratulálunk!! 1DHQ X*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése