Első látásra: 22. fejezet/4. rész

Ahogy lassan, nagyokat pislogva emésztettem a látványt, vakuvillanások vakítottak el, majd egy másodpercre rá Paul kiabálása ütötte meg a fülemet. A folyosó végéről Jenna szaladt lóhalálában, mögöttem pedig a fiúk torpantak meg. Hirtelen mintha egy lassított felvételbe kerültem volna, barátnőm botladozását láttam csak magam előtt, a körülöttem zajló őrült eseményekből alig észleltem valamit.
- Emma... - suttogtam elhalóan, majd gyorsan erőt vettem magamon, felkaptam a karomba, és mentem, amilyen gyorsan csak tudtam.
A fotósok gondolom meglátták, ahogy az ajtó nyitva maradt mögöttünk, és az új hírekre éhesen próbáltak minél jobban a közelünkbe férkőzni. Paul és a kórház biztonsági őre kevésnek bizonyult a túlerővel szemben, így igyekeztem minél távolabb kerülni az őrülettől.
- Zayn! - kiáltott rám Jenna, és idegesen hadonászva intett valamerre, amit először fel sem ismertem, majd egy fél perccel később hálásan tátogtam egy köszönömöt mentőötletéért.
A folyosó két irányba ágazott el, ám onnan, ahol mi álltunk, mindkettő alaposan belátható volt. Hál' istennek, azok, akik már régebb óta ezek között a falak között élnek, észreveszik azt is, amit az aggódó látogató talán nem. Így tudtunk most benyitni egy olyan kórterembe, ahol egy teremtett lélek sem volt, ráadásul az ajtó olyan fehér volt, mint a fal, ebből adódóan a hangoskodó tömeg is gyanútlanul hagyott minket magunkra.
- Kerítek egy orvost! - kiáltotta Jenna hisztérikusan, és nagy sebességgel indult el kifelé.
- Hé, Jenna! Nézz rám! Nem lesz semmi baj - kaptam el a karját, és igyekeztem minél meggyőzőbben hangzani. Igazán nem volt arra szükség, hogy ő is kiboruljon.
- Persze, persze - túrt idegesen a hajába, majd megviselt arccal ment ki, immáron megfontoltabb léptekkel.
- Na, és most mit csináljak - kérdeztem ironikusan a némaságtól. Lehet, kicsit bediliztem.
Emmát óvatosan az egyik ágyra fektettem, majd jobb ötlet híján - és azért, mert a légkondi kapcsolóját sem találtam, ezért eléggé hűvös volt a szobában - betakargattam.
- Csak vége lenne már ennek az egésznek - sóhajtottam.
- Na, megjöttünk! Ki ne hagyjatok minket a közös bujkálásból. Már hiányoltam az egymás szoros közelében eltöltött perceket - este be hirtelen a srácok az ajtón.
Louis rosszalló szavait hirtelen jött derültség követte, ahogy mindenki visszaemlékezett az Emmáék fürdőszobájában töltött időre.
- Azok a pillanatok nekem is tetszettek - szólalt meg hirtelen Emma, mire mindenki felkapta a fejét.

----------------------------------- Louis szemszöge ------------------------------

- Emma... Szia! - szaladt oda az ágyához Zayn, mi pedig eszméletlenül boldogan néztünk egymásra, ahogy a barátunk arcán lévő most már mindennapos aggódó arckifejezését felváltja a megkönnyebbült boldogság.
- Zayn, megfojtasz - szólt krákogva Emma, mi pedig kuncogva mentünk közelebb, miután barátunk elengedte a félig még ájult, de az arcán sugárzó szeretetet tükröző lányt.
- Na, végre Csipkerózsika, azt hittük, már sosem tud téged felébreszteni a szőke herceg... akarom mondani a barna herceg - léptem az ágyához, ám Zayntől még sikeresen beszereztem egy erős túlzással sem barátinak nevezhető vállveregetést.
- Mellesleg ez a barna herceg majdnem beleőrült ebbe az egészbe - súgtam Emma fülébe, mire ő szorosan magához húzva jelezte, hogy érti mondandómat.
- Szia, hugi! Örülök, hogy jobban vagy - lökött arrébb Harry.
- Hiányoztál mindannyiunknak - lépett az ágyhoz Liam és Niall is, majd mindenki elfoglalta a helyét az ágya körül.
- Jenna hol van? - érdeklődött Em.
- Fogalmam sincs, pedig eddig egy percre sem hagyott magadra - forgolódott percenként az ajtó felé Niall.
- Azt mondta, hogy elmegy keresni egy orvost - tette hozzá Zayn.

- Megjöttem! - kiáltotta hirtelen Jenna az ajtóban állva, mire Niall megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Azt hiszem, a történtek mindenkiben mély nyomot hagytak... ezután senki nem fog rögtön *nem a legrosszabbra* gondolni.
- Hát, veled meg mi történt? - kérdezte szinte egyszerre Harry és Liam, mire még az egymás kezének szorongatásába feledkező Zayn és Emma is idegesen kapta fel a fejét.
- Találkoztam egy fotóssal... Elég, ha annyit tudtok, hogy ne kekeckedjetek velem, mikor nem alszok napok óta... ja, és ő sokkal rosszabbul néz ki - zárta rövidre a témát, mi pedig egy csepp sajnálatot sem éreztünk a pórul járt pióca iránt.
- Szia, Jenna - szólította meg barátnőjét Em, aki eddig észre sem vette a felébredt lányt, annyira körülültük... na, meg persze Zayn sem feküdt tőle egy centinél távolabb.
- Em, jézusom! - sikította Jenna, majd ráugrott Emmára. - Hogy vagy? Minden rendben? Jézusom! Pont most nem voltam itt!
- Jenna, szívem, szerintem nem szeretnéd, ha még egyszer elájulna, ugye? - szólongatta kedvesen Niall, mire a lány kicsit visszavett a tempóból.
- Jaj, ne haragudj, Em! De mikor? Vagy hogyan? - kérdezgette folyamatosan, mi pedig nevetve néztük a jelenetet, ahogy Emma szóhoz sem jut.
- Jenna, nyugi, jól vagyok. Szeretlek - szólalt meg gyorsan két levegővétel között.
- Annyira hiányoztál - puszilta homlokon barátnőjét. - Jaj, föl kell hívnom anyudat! - jelentette be, azzal kiviharzott.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha utánamegyek - mondta Niall, majd aggódva követte Jennát.
- Srácok, nem akartok elkísérni a büfébe? - kérdezte Harry, miközben nagyokat pislogott.
- Nem, én jól elleszek itt, menjetek csak - közöltem.
- Louis, nem akarsz elkísérni Liammel együtt egy kávéért? - tette fel kérdését immáron nyomatékosabban Zayn és Emma felé bökdösve.
- Ó, jaj! De, persze! - pattantam fel.
- Istenem... - kuncogott Liam, mire kedvesen hátba vágtam...

------------------------------- Emma szemszöge ------------------------------

- Azt hiszem, el kell mesélnem valamit - mondtam Zaynnek, miután a többiek elmentek.
- Nem kell, pihenj csak, én is kimegyek, és akkor tudsz aludni - ajánlotta föl kedvesen, és már kelt is fel az ágyamról.
- Ne menj el, kérlek - fogtam meg a kezét.
- Valami baj van? - kérdezte aggódva.
- Hiányoztál - csuklott el a hangom.
Fogalmam sincs, mi történhetett azalatt az idő alatt, míg eszméletlen voltam, de elég volt ránéznem a kialvatlan, karikás szemeikre, és máris összeszorult a torkom.
- Hát, még te nekem... ha tudnád, mennyire - ölelt át szorosan.
- Ezért is szeretném elmesélni, hogy mi is történt velem régen... már, ha érdekel - határoztam el magam.
- Persze, hogy érdekel - szorította meg a kezem. - szeretnéd, hogy átüljek máshova? Tudod, mert hát... gondolom, hogy mit is tett... csak, hogy ne érezd magad kellemetlenül - kérdezte kétkedve, miközben idegesen harapdálta az alsó ajkát.
Mosolyogva néztem tépelődését, és rájöttem, hogy mekkora mázlim is van amiatt, hogy megismerhettem.
- Nem érzem magam kellemetlenül, maradj itt velem - kértem, mire egy sugárzó mosoly, és egy rég nem ízlelt, boldog csók lett a jutalmam.

KATT :)