Az elvétett hógolyó

- Berta, megtennéd, hogy kiviszed a kutyát a parkba? - kiáltott fel anya.
- Persze... - dünnyögtem az orrom alá.
Nagy nehezen felkeltem meleg kuckómból, és erőt véve magamon, egyik legkényelmesebb pulcsimat öltöttem magamra. A szoba sarkában felállított asztalról felkaptam a kutyapórázt, és már készen is álltam az ítéletidőben zajló sétára.
- Gyere, Prücsök, ideje megfagyni - szólítottam meg a már fészkelődő állatot.
Két sálat is a nyakamra tekertem, kesztyűt és sapkát is vettem fel, de még így is átjárt a hideg, ahogy kiléptem a házból a szabad levegőre. Prücsök ehhez képest vígan kezdett el fetrengeni a hóban, és már talált is egy szálló hópihét, amit kedvére üldözhetett.
- Remek, legalább nem leszek jégcsap - jegyeztem meg száguldozó kutyámnak, aki biztosította az esti futást is a számomra.
Hiába volt még csak délután öt óra, ha a lámpák nem égtek volna, alig láttam volna el az orromig. Prücsök ide-oda futkosott, így nem sok időm volt gyönyörködni a tájban, de azt észrevettem, hogy hihetetlenül széppé varázsolta piciny városunkat a hótakaró. Ha nem most léptem volna ki a meleg szobából, én is örömmel ugrottam volna bele a több méteres hóba, ám rendkívül fáztam, így örültem, mikor a parkba értünk.
Több osztály- és évfolyamtársam is ott múlatta az időt, akit már jól ismert a kutyám. Kérni sem kellett, hogy menjünk hozzájuk kicsit közelebb, ahogy észrevette őket, futóbolond módjára ugrott rájuk.
- Szia, Prü - köszöntette Ev a farkát csóváló állatot, én pedig mosolyogva néztem a jelenetet.
- Szia, Ev! Hogy vagytok? - mutattam az ugyancsak nagyon jól szórakozó keverék kutyájára, aki már kicsit prüsszögött is a hideg időjárás miatt.
- Remekül - nevetett és gyorsan karjába kapta az immáron reszkető állatot.
- Azt hiszem, mennetek kell - jegyeztem meg, és Ev szomorúan bólintott.
- Remélem, nem lesz semmi baja - mondta búcsúzóul, majd pár pillanattal később el is tűnt a szemem elől a lila bojtos sapkája.
- És te? Fázol már? - néztem Prücsökre, ám ő még mindig vígan játszadozott a hópihékkel.
Pár percig nevetve néztem a hópelyhekkel vívott küzdelmét, és azt, ahogy értetlenül áll azelőtt a tény előtt, hogy mindig eltűnik az a bizonyos láthatatlan szállingózó 'új barát', ahogy hozzáér a bundájához.
Egy idő után megunta, és letelepedett mellém a padra. Igyekeztem minél gyakrabban simogatni, nehogy kihűljön a nagy hidegben, de különösebb jelét nem adta annak, hogy haza szeretne menni valami miatt.
- Áú! - kiáltottam, amikor hirtelen egy hatalmas hógolyó találta el a fejemet.
- Hupsz, ne haragudj - lépett elő a fa mögül egy barna hajú fiú.
- Semmi gond... de szerintem ebben volt egy kő - jelentettem ki és már fel is mutattam az ékes bizonyítékot.
- Tom, te idióta állat, legalább pontosan célozz már rám! - kiáltott hirtelen a távolba. - Tényleg nagyon sajnálom... - fordult hozzám.
- Nem probléma - feleltem, és már álltam is fel, ugyanis Prücsök elkezdett reszketni, én pedig nagyon nem szerettem volna, hogyha felfázik.
- Már mész is? - kérdezte.
- A kutyám... reszket - válaszoltam aggódva.
- Hadd segítsek! Elkísérlek hazáig, rendben? És akkor tényleg mondhatod, hogy nem haragszol - mosolyodott el.
Hirtelen belenéztem azokba a mély őszinteséget árasztó szemeibe, és tökéletes mosolyára, és önkéntelenül is hatalmasat dobbant a szívem.
- Rendben - nevettem fel végül.
- Egyébként Liamnek hívnak - mondta.
- Berta - nyújtottam a kezem.
- Na, gyere nagyfiú... - kapta föl Prücsköt.
- Nagylány... - jegyeztem meg.
- Na, gyere nagylány - javította ki magát derűsen. - Mindenesetre a súlyod felér egy nagyfiúéval.
- Az biztos... annyit eszik, mint egy egész hadsereg.
A hazafelé vezető utat szinte észre sem vettem, olyan magával ragadóan beszélt mindenről... a tájról, az állatokról, az emberekről, a zenéről. Eddigi életem során még egy fiúval sem társalogtam úgy, mint vele tettem aznap este.
- Mit szólnál ahhoz, hogyha holnap eljönnél velem valahova? - kérdezte félszegen.
- Hova? - kíváncsiskodtam.
- Az együttesünk első próbájára - jelentette ki büszkén.
- Nagyon szívesen - feleltem, és hatalmas vigyor terült el az arcomon.
- Ennek örülök... akkor jó éjt nagylány! - mosolyodott el, majd bevitte Prücsköt a nappaliba.
- Nem tudom, pontosan kitől is búcsúztál el, de neked is jó éjt! - nevettem fel. - Örülök, hogy megismerhettelek - mondtam, és még mielőtt gátat szabhattam volna őrült vágyaimnak, magamhoz öleltem.
Éreztem testtartásán, hogy meglepődött, de hatalmas megkönnyebbülésemre viszonozta ölelésemet, és végül két puszit adott az arcomra.
- Jó éjt, nagylány! - kacsintott, majd sarkon fordult, és eltűnt a szemem elől.

Hajnal Bertának sok szeretettel! :))
Flóra xx