Egy különleges küldemény

Sziasztok! 

Tegnap találtam egy képet, mely még ugyan Valentin-naphoz kapcsolódott, de annyira megérintett, hogy mindenképpen meg akartam örökíteni egy történet keretei között, még akkor is, ha már elmúlt február tizennegyedike.

Remélem, tetszeni fog!

Flóra xo

Tíz hónap telt el életem legszörnyűbb napja óta. Komótosan kászálódom ki az ágyból, miközben az emlékek árvízként borítják el gondolataimat. Nevetségesen szép ez a reggel, ahogy a tél ellenére szinte hét ágra süt a nap. Már hetekkel korábban tisztában voltam vele, hogy nehéz lesz a mai nap, de a gyerekek aggódó telefonhívásai végül többé-kevésbé sikeresen elterelték a figyelmemet, így a kétségbeesett, vágyakozó fájdalom nyílként hasít belém. Az életem ezek után mindig ilyen lesz? Sosem fog enyhülni a fájdalom?

Alig fogyasztom el a pár falatból álló reggelimet, mikor minden ő általa, a mai napokhoz hasonló eseményeken készített ágyba hozott reggeli eszembe jut. Negyvenhat éven keresztül egy álom volt az életem. Egy álom volt minden karácsony, szülinap, évforduló és… Valentin-nap.

Automatikusan nyúlok egy zsebkendő után, ám egy könny sem gördül le az arcomon.

Szinte hallom a hangját, ahogy visszaküldi az ágyba a gyerekeket, és megkéri őket, hogy pár percig azon a reggelen ne zavarjanak. Magamon érzem odaadó tapintását, ahogy óvatosan felébreszt, s lágy csókot lehel az arcomra.

Hihetetlen mennyire be tudja csapni az embert az elméje. Néha még talán akarjuk is, vágyunk arra, hogy olyasmit higgyünk, ami nem valós. Ez egy olyan alkalom most, azt hiszem.

Egy pillanatra az elhervadt, tavalyi virágcsokorra réved a tekintetem. Minden alkalommal vízbe tettem, ápoltam, ám egy hónapnál tovább egyik sem bírta. Én mégis megtartottam őket a következő év februárjáig, hiszen tizennegyedikén mindig új csokor került a vázába. Ez azonban most már sosem fog megtörténni. Ahogyan negyvenhetedik kártyát sem fogok kapni, melyen az áll: „Szerelmem irántad folyamatosan csak fokozódik”

Annyira belemerülök a kínzó sóvárgásba, hogy hirtelen meg sem hallom, ahogy csöngetnek, így mire az ajtóhoz érek, már senki sincs odakinn. Más valami azonban van. Egy gyönyörű virágcsokor. Szinte hallom szívem egyenetlen dobogását, ahogy dühödt, mégis reménykedő léptekkel felveszem a John által küldött, nekem címzett ajándékot, és a telefonhoz sietek.

- Valami hiba történhetett – közlöm a virágárussal.

- Nem, hölgyem, nem történt semmilyen hiba – feleli. – Mielőtt a férje eltávozott volna, kifizettet mindent jó pár évre előre, s megkért minket, hogy mindenképpen biztosítsuk azt, hogy ön minden Valentin-napon kap egy virágcsokrot, ahogy eddig is.

Remegő hanggal köszöntem el, majd könnyeimnek immár utat engedve nyúltam a kártya után, melyen a következő szavak álltak:

„Szerelmem irántad örök”