Egy rossz mozdulat

    Csodaszép verőfényes napra ébredtem. A velem szemben lévő tükör visszaverte a sugarakat, így az egész szobám úgy hatott, mintha valamilyen földöntúli varázsporral hintették volna be. Hétvége lévén nem siettem a felkeléssel, álmosan, félig még az álmok világában járva töltöttem a reggeli órákat. Gondolatban már felkészültem, mi is vár rám aznap, így kénytelen kelletlen - miután szembesültem terveimmel -, kicaplattam a fürdőszobába. Egy gyors zuhanyzást követően, máris frissebbnek éreztem magam.

    Ahogy lementem a konyhába, hogy harapjak valamit, hirtelen egy erős fájdalom nyilallt a hasamba, majd egy kisebb rúgást is éreztem. Megmozdult a baba. Korábban ilyen éles löket sosem fordult elő, ráadásul a következő percben piros pöttyök jelentek meg a lábam körül. Rémült sikoly hagyta el a számat, kapkodva kerestem meg a telefont, hogy hívjak egy mentőt. Alig bírtam mozogni, a hosszú, kínokkal teli percek nem hoztak enyhülést.

    Daniel szombatonként is dolgozott, így most sem volt itthon. Egy pillanatig haboztam, kit is hívjak először, ám kezem annyira remegett, hogy véletlenül így is a rendőrséget sikerült tárcsáznom. Elhadartam, hogy mi történt, mire értetlen sóhajokat kaptam válaszul. Fájdalmam egyre nagyobb volt, összeszorított fogakkal kértem, kapcsolják a mentőszolgálatot.

    Mindeközben összerogytam a földön, fél kezemmel hasamat tapogattam, fél kezemmel pedig görcsösen markoltam a mobilomat. Nadrágom már véráztatottá vált, az egyre növekvő vörös szín pánikba ejtett. Mire végre bejelentkezett a legközelebbi mentőállomás, elhaló hangon kértem segítségüket. A magas, vékony női hang igyekezett megnyugtatni, lakcímemet kérte, s megígérte, hogy azonnal itt lesznek.

    Egyik utolsó erőfeszítésemmel megnyomtam a legtöbbet hívott számot rögtön tárcsázó gombot, így pillanatokon belül Daniel hangját hallottam meg.

-         El fogom veszíteni a gyermekünket – közöltem színtelen hangon.

-         Kayla… kicsim, mi történt? Miről beszélsz? – kérdezte elfúlóan.

-         Vérzek… és … khhm. Hatalmas fájdalmaim vannak. Érzem, ahogy haldoklom… és ő is, velem együtt – suttogtam krákogva, s sós könnyeim az arcomon folytak.

-         Szívem, miket beszélsz? Jézusom, nem lehet igaz… - mondta mindinkább a maga meggyőzésére.

-         Szeretlek – hangom egyre elhalóbb lett, minden szó kiejtése fájdalommal járt.

    Nem hallottam már, mit válaszolt erre, ugyanis ekkor egy hatalmas fehér fénycsóva tört utat magának, mely elvakított. Három fehér ruhás mentős törte be az ajtót, majd egy pillanatra meghökkentek, ahogy észrevettek engem a földön elterülve. Körülöttem rengeteg vér volt, amint lehajoltak hozzám, ruhájuk vörössé vált. Biztató szavakat suttogtak fülembe, miközben hallottam, ahogy férjem a telefonon keresztül kiabálja nevemet. Miután hordágyra tettek, az egyikük felvette mellőlem a mobilomat, és gyorsan vázolta a helyzetet; kérve, minél hamarabb jöjjön be a kórházba, ugyanis nem biztos, hogy túlélem. Ennél a pontnál aggódva pillantott társára, aki ezalatt minden tőle telhetőt megtett, hogy ne vérezzek el.

    Ahogy még egyszer, utoljára kinyitottam a szemem, megállapítottam, hogy csodaszép verőfényes napon alszom el. 

Flóra xo

KATT :)